Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyere el velem

2012.08.23

 

  • Sasuke! Egyél belőle, én készítettem!

Pirulva tartotta a fiú felé a kis dobozt, s hatalmas megkönnyebbülés söpört végig fiatal testén, amikor Sasuke érdektelenül, de bele nyúlt a dobozba, majd ajkaihoz emelte az ételt.

  • Nos, hogy ízlik?

Nem bírt magával, minden kép tudni akarta, hogy mit gondol főztéről a fiú. Hisz egész éjjel ezen fáradozott, döntő volt a szó, melyre ajkait nyitotta.

  • Jó. Ehető.

Más ettől a kijelentéstől a fejére húzta volna a dobozt, de Sakura más volt. Ő lélegzet elállva, csodálattal a tekintetében bámult a csöndesen eszegető Uchihára. Egy álma teljesült avval, hogy nem szólta le művét.


 

Eközben egy fa árnyékában egy sötét szempár figyelte, a látszólag gondtalan, boldog „párocskát”. Már egy jó ideje figyelte őket, eleinte csak öccse miatt, majd később észre vette a cseresznyefavirág hajú lányt. Zavarta, hogy folyton az öccse körül lófrált, még akkor is, ha azt Sasuke nem vette észre. Tisztán látható volt, hogy fülig bele volt zúgva.

Hogy mi okból figyelte Sasukét?

Nem akarta meg ölni, beszélni sem akart vele, egyszerűen csak látni akarta. És mivel a közelben táboroztak Kisaméval, napi szinten látogatta titokban. Társa nem igazán nézte jó szemmel a napi kis akcióit, de nem tehetett ellene semmit.

Idővel felfigyelt Sakurára is, először azt vette észre, hogy milyen ügyetlen, szerencsétlen, és kiszolgáltatott. Borzadva vette észre, hogy ez imponál neki.

Amint felfedezte eme kis tényt, megpróbálta elkerülni a Harunoval való találkozást. Öccséről nem volt hajlandó lemondani. De mindegy mikor ment, akaratlanul is megpillantotta a rózsaszín tincseket.

Egy idő után feladta. Rájött, értelmetlen tovább áltatnia magát. Bekellet látnia, hogy amiért napi szinten megtette az utat, a tábortól Konoháig, már nem azért volt, hogy Sasukét lássa, sokkal inkább Sakura jelenléte vonzotta. Jól meg figyelte az ott eltöltött idő alatt, hogy milyen csinos, és nőies is esetlensége ellenére.

Figyelmesen végigmérte minden porcikáját, mozdulatát. Rögzítette magában a lány smaragd tekintetét, az édes mosolyát, a kecses mozdulatait, a gyönyörű hajzuhatagát. Tanúja volt annak is, amikor Sakura eszét vesztve begurult, és szerencsétlen Narutót a földbe gyalázta. De még a lány vad oldalát is eltudta fogadni.

Eldöntötte, megszerzi magának, kerüljék bármibe is.

Egyik nap, már kora reggeltől fogva figyelemmel kísérte Sakurát. Követte az edzőpályáig, ahol Narutóval találkozott, majd követte a virágboltba, még a Hokage rezidenciát is megközelítette, amikor arra tartott a lány, s ez rá nézve nagyon veszélyes pillanat volt, még is úgy érezte, muszáj látnia.

És most, hogy már megint Sasuke körül sertepertélt késztetést érzett rá, hogy oda menjen hozzájuk. De tisztában volt vele, nem teheti meg, most még nem.

  • Itachi – jelent meg hirtelen mellette Kisame.

  • Mi az?

Szemét még mindig nem vette le a párocskáról. A legjobban az idegesítette, hogy bár a lány nem vette észre, de Sasuke is elkezdett gyenge szálalak fűzni irányába.

  • Pein üzent Zetsuval, most azonnal indulnunk kell.

  • Hogyan?

Döbbenten fordult társa felé. Miért pont most kell menniük, és mi okból? Sok okból zavarta a hirtelen jött változás. Felborította az egész tervet, amit Sakura megszerzésére ötölt ki.

  • Most mit akadsz ki? Már hetek óta itt dekkolunk. Ideje volt már.

  • Mindegy – fordult vissza Sakuráék felé, ahol már csak a lány volt ott. – Menj előre, van gy kis elintézni valóm.

  • Mire készülsz?

  • Menj előre.

  • Itachi, mit akarsz azzal a lánnyal? Még kölyök.

  • Kisame...

  • Nem, Itachi! Hallgass végig! Tudom, hogy folyton ide jársz. Nem tűnt még fel, hogy egy gyereket követsz? Mit vársz tőle? Saját szemeddel láthattad, az öcsédért van oda! – mutatott rá a tényre.

  • Szeretem.

Kisame álla leesett a döbbenettől. Soha nem hallotta még ezt a szót Itachitól, és nem is remélte, hogy valaha hallani fogja. Mi történhetett vele? Kikukucskált a fa mögül, hogy szemügyre vegye Sakurát, de semmi különlegeset nem látott rajta.

  • Ami pedig a mondandódat illeti, Sakura nem gyerek. Először én is azt hittem, de ha jobban szemügyre veszed, rájössz magad is, hogy már kész nő.

  • Komolyan mondod?

  • Meg kell szereznem.

  • Ő nem egy játékszer, Itachi. Ne légy gyerekes – csóválta meg a fejét Kisame lemondóan. – Én megyek. Sunában táborozik a banda, oda gyere ha észhez tértél.

Azzal egy szempillantás alatt köddé vált.

  • Nem vagyok gyerekes – motyogta Itachi az eget kémlelve. – Vagy még is?

Most, hogy már féllábbal Sunában volt, mindenképp sietnie kellett. Kisandított a fa mögül, Sakura még mindig ott ült, ahol nem rég még Sasuke. Ez az egy esélye van, több nincs.

Mély levegőt vett. Sosem csinált még ekkora ostobaságot mint amire most készült, tisztában volt vele. D e nem volt más választása.

Kilépett a fa mögül, majd meg állt Sakura mögött. A lány ebből mit sem vett észre. Elgondolkodva bámult maga elé, csak akkor reagált, amikor Itachi megszólalt.

  • Sakura.

  • Igen?

Hátra fordult, majd döbbenten bámult fel a férfira, ezt követően sikolyra nyitotta ajkait, de Itachi gyorsabb volt, egy szempillantás alatt leteperte a lányt és befogta a száját.

  • Maradj csendben, és nem esik bántódásod.

  • Mmm!

  • Csitt! Nem akarlak bántani, érted?

Sakura szemei tágra nyíltak. Itachi nem tudta ledönteni, hogy a félelemtől, vagy a döbbenettől. Ám amint megpillantotta saját vörös tekintetének a tükörképét a lány íriszeiben megértette. Egy szempillantás alatt feketébe torkollott vörös tekintete.

  • Ne haragudj, megijesztettelek?

Sakura még mindig tágra nyílt tekintettel bámult Itachira, majd végül lassan, szaggatottan, de megrázta a fejét.

  • Figyelj, elengedlek, de kérlek, ne sikíts, ne rohanj el, és ne csinálj semmi ostobaságot. Rendben?

Sakura bólintott, majd Itachi mélyet sóhajtva, lassan levette kezét a lány selymes ajkairól, nem hagyva ki az alkalmat, hogy végig simítson rajta, majd még lassabban leszállt a törékeny testről és mellé ült. Sakura ígéretéhez híven nem csinált semmit. Felült, de nem pillantott a mellette ülő férfira. Mereven bámult maga elé.

  • Mit akarsz tőlem? Sasukéért jöttél?

Itachi döbbenten fordult felé. Aztán lassan megértette, Sakura teljesen félre értheti a helyzetet. Valószínűleg azt hiszi, hogy rajta keresztül akarja megközelíteni az öccsét. Bár, néha ez is megfordult a fejében, de mostanra már teljesen elvetette az ötletet. Pillanatnyilag semmi más nem érdekelte, csak az, hogy mellette lehessen.

  • Félsz tőlem?

Még most sem nézet rá. A szellő lágyan meglibbentette rózsaszín hajtincseit, melyeket egy könnyed mozdulattal tűrt füle mögé. Itachi megbabonázva nézte végig a pármásodperces jelenetet, de örökké belevéste magát az elméjébe.

  • Gyilkos vagy.

Mindenre számított, csak erre nem. S e két szó mérgező tüskeként gyökereztek ki a szívében. Szóval így állnak. Sakura úgy tud csak rá gondolni, mint egy gyilkosra, akit kitaszított a saját faluja.

Sajgott a mellkasa, bármit eltudott volna viselni, bármit. De ezt valahogy nem tudta befogadn ia gyomra.

  • Igen, az vagyok. Egy gyilkos. De nem válaszoltál a kérdésemre, félsz tőlem, Sakura? – fordult a lány felé.

Sakura mély levegőt vett, majd végül szembe nézett Itachival. Azok a fekete szemek, melyekkel rá nézett, belé fojtották a a szavakat. Mintha csak Sasuke nézett volna vele farkas szemet, de még sem. Az ő szemei hidegen, bosszútól fűtve, gyilkos éllel csillogtak. Itachié ennek a szöges ellentéte volt. Melegséget, őszinteséget, szerelmet (?) árasztottak magukból. És... bánatot?

Sakura úgy érezte, hogy valami nagy ostobaságot tett. Sok mindent hallott már Itachiról, sok pletyka terjengett róla a faluban, de most, hogy ott ült mellette, ilyen ártatlanul, egyszerűen nem bírta ki, hogy ne mondja ki amit gondolt.

  • Nem.

Itachi hitetlenül bámult a zöld íriszekbe, majd gyorsan összeszedte magát.

  • Komolyan mondod? Vagy csak a szánalom beszél belőled?

  • Ez... – tanácstalanodott el egy pillanatra. – Képes lennél megölni?

  • Milyen kérdés ez? – lepődött meg.

Sakura mosolyogva emelte a tekintetét az égre.

  • Tudom, hogy követsz minket már hetek óta. Miért? – fordult felé.

  • H-honnan tudtad?

  • Lehet, hogy nő vagyok, de ninja. Tudok egy s mást. Kislánynak hisznek, és úgy is kezelnek, de nem vagyok az. – mesélte szórakozottan.

Megkönnyebbülten észlelte, hogy Sakura felengedett. Fogalma sem volt róla, hogy miért, de úgy érezte, hogy valami megváltozott. A légkör körülöttük szinte perzselő volt. Vagy csak ő érezte így?

  • Szóval, miért követtél minket?

  • Nem akarod megtudni, hidd el. – próbált kibújni a kérdés alól.

  • Ha már itt vagy, és nem öltél meg, akkor legalább válaszolj. – fordult felé mosolyogva.

  • Te tényleg nem félsz tőlem?

  • Nem.

  • De, miért? Hisz, mint mondtad, gyilkos vagyok.

  • Ez igaz – bólintott bele egyezően Sakura. – De annak ellenére, hogy megöltél egy csomó embert, most úgy érzem, nem ölnél meg. – zavartan elnevette magát. – Félnem kellene tőled, de nem megy. Hisz, ha meg akartál volna már ölni, rég megtehetted volna. Erősebb vagy, sokkal. Szóval, miért követtél minket, ha nem azért, hogy végez Sasukéval?

  • Felejtsd már el Sasukét! – fortyant fel dühösen Itachi.

Sakura döbbenten fordult felé.

  • Hogyan?

  • Mindegy! – túrt a hajába Itachi dühösen, és most nem Sasukéra, vagy bárki másra volt dühös, most saját magára. Hogy mondhatott ilyet? – Felejtsd el.

  • Te féltékeny vagy. – nézett fel az égre Sakura.

  • Mi? Dehogy! Még is kire? – ellenkezett hevesen Itachi.

Sakura elégedett mosollyal az arcán fordult Itachi felé. A férfi heves ellenkezése csak megerősítette gyanúját. Nem tudta megmagyarázni még magának sem, de valamiért a férfi sötét szemei teljesen rabul ejtették. Nem azt az érzést érezte, amit Sasuke közelében, sokkal intenzívebb és erősebb volt. Olyan mély, és ősi, mintha egymásnak lettek volna teremtve, s a sors rendelte volna el a találkozásukat.

Itachi mélyen elmerült a lány smaragd íriszeiben. Fogalma sem volt róla, hogy mire gondolhat, de úgy érezte, hogy ha továbbra is a nő nélkül kéne élnie, azt nem tudná elviselni. A szíve, mely már évek óta érzéketlenül, megfagyva hevert mozdulatlanul, a nő pillantására tűzben égett, s minden egyes pillantásával csak hevítette azt a tűzvihart melyet keltett.

  • Szóval, miért is vagy itt?

  • Tényleg ennyire fontos ez, Sakura?

  • Szeretném tudni – bólintott.

  • Jól van. Elmondom. Eleinte az öcsém miatt követtelek titeket, de lassacskán megváltozott.

  • Még is mi?

  • Minden. Valami közbe avatkozott. Elvonta róla a figyelmem.

  • Mi?

  • Te.

Őszintén pislogott a lányra, várva a reakcióját. Ám Sakura nem tudott mit tenni, csak hitetlenül pislogni a fekete szemekbe.

  • Én?

  • Te – ismételte meg magát mosolyogva Itachi.

  • Miért mutatkoztál meg? Eltűnhettél volna anélkül, hogy észre vettük volna.

  • Sakura, nem tudom mit hiszel rólam, de...

  • Hogy mit hiszek rólad? – vágott közbe elgondolkodva Sakura. – Azt hiszem, te más vagy, mint én.

  • Az.

  • De még is, úgy érzem, hogy több vagy, mint amit a szóbeszédek sejtettnek. Szívesen... megismernélek.

  • Az lehetetlen – sóhajtott fájdalmasan itachi.

  • Még is miért?

  • Mert nekem el kel mennem.

  • Mikor?

  • Még ma. Sakura – nézett mélyen a szemébe –, gyere el velem. Maradj velem, és én megvédelek mindenkitől és mindentől – kezébe vette a lány kezét, majd az ajkaihoz emelte, s lágyan megérintette a hamvas bőrt. – Sakura, kérlek, gyere velem.

  • Itachi... én... É nem tehetem.

  • Ne hagyj el. Olyan sokáig tartott, míg rád találtam. Érzed ezt? – kigombolta a köpenyét és a lány kezét a bal mellkasára helyezte. – Érzed? Érted dobog. Ha nélküled kell tovább mennem, megfog állni. Ezt te sem hagyhatod.

Sakura vonakodva, de vissza húzta a kezét.

  • Ezt nem gondolhatod komolyan, Itachi.

  • De igen, komolyan gondolom. Tudom, hogy te is érzed. Látom a szemedben.

Sakura szégyenlősen sütötte le a szemeit. Érezte, hogy a férfi első látásra magával ragadta, de nem akarta még magának sem bevallani, hogy Sasuke csak olcsó utánzata volt a mellette ülő férfinak. Sosem érzett még ekkora késztetést valami, valamire ami veszélyes de egyben izgalmas is lehetett. Itachi várakozóan bámult rá. Tényleg képes lenne ezért a férfiért bármit feladni? Itt hagyni a csapatát, a falut, az életét?...


 

Fél év múlva....


 

Itachi morcosan baktatott a sötét folyosón. Vele szemben Kisame közeledett, majd megállt előtte.

  • Mi a morci tárgya, Itachi?

  • Hagy békén Kisame. – morogta.

  • Ne durcáskodj már. Majd bele rázódsz. Hozzá fogsz szokni, ez az élet rendje. Van aki feltűnik, és van aki el.

  • Ha-ha – pislogott laposakat a férfira. – Valahogy mostanában nem tudom értékelni a humorod.

  • Vettem észre. Na és most, hol van a kislány?

  • Hányszor kell még elmondanom, hogy nem kislány? Mellesleg, fogalmam sincs.

  • Tudtam én, hogy ez lesz a vége! Én megmondtam!

  • Maradj már! Nem érdekelsz, kisebb gondom is nagyobb annál, hogy itt bohóckodjak veled.

  • Túl kéne tenned magad rajta. Még a végén bele halsz.

  • Nem fogok.

  • Hiszi a piszi.

  • Mondom hogy nem. Úgy hogy nem kell aggódnod értem, anyuci. - hunyorgott gyilkos fénnyel a szemében a kékségre Itachi. - Na most már tényleg hagyj békén.

  • Ahogy akarod. Nem kell rögtön bepöccenni.

  • Nem pöccentem be!

  • Pedig nagyon úgy tűnik. – jött egy kuncogó hang a háta mögül.

Kisame arcán egy széles mosoly terült szét.

  • Már megint nem bírja elviselni, hogy Pein téged bízott meg a küldetéssekkel. Nehéz feldolgoznia, hogy sokkal jobb vagy nála. Bántja az egóját. Pedig én figyelmeztettem. Mondtam neki nem egyszer, vigyázzon, mert csak a baj lesz veled! Túlságosan is öntelt.

  • Ez nem igaz. – ellenkezett hűvösen Itachi.

  • Semmi gond. – csimpaszkodott hátulról Itachiba a jövevény. – Én még így is szeretlek! – nyomot egy puszit a férfi nyakára.

    • Na jó, én mentem. – kerülte ki őket Kisame vigyorogva. – Ja igen, míg el nem felejtem, Konan mondta, hogy szóljak neked Sakura, keresd majd meg.

    • Köszi Kisame.

    • Nincs mit – sétált el.

Itachi megvárta, míg Kisame eltűnk a folyosó fordulatában , megfordult és szorosan, vágytól telve magához ölelte a törékeny lányt.

  • Azt hittem sosem jössz már vissza. – suttogta a lány rózsaszín hajzuhatagába.

  • Nem szöktem el, csak küldetésen voltam – kuncogott fel Sakura.

  • Legközelebb szólj, mielőtt elmész.

  • Rendben.

Itachi mélyen magába szívta a lány illatát. Egy hétig voltak távol egymástól, s ez idő alatt Itachi az őrületbe került. Sosem volt még ilyen sokáig távol a lánytól, mióta magával vitte. Főleg úgy, hogy fogalma sem volt róla, hol lehet. Teljesen ki volt készülve a hiányától, az érintésétől, a mosolyától, a nevetésétől. Mintha a lelke egy darabját kitépték volna. Sakura az ő másik fele volt, nem tudott nélküle létezni. Csodálta is, hogy a lány hogy bírja ki, pedig biztos volt benne, hogy ő is ugyan ezt érzi.

  • Nagyon hiányoztál.

  • Te is nekem – bújt hozzá Sakura, akárcsak egy kismacska, szerelemmel telve.

  • Soha többet ne mozdulj el mellőlem, megértetted?

  • Te pedig ne parancsolgass.

Itachi mosolyogva pillantott le a makacs zöld szempárba, mely kihívóan bámult fel rá. Mindig ellenkezett vele a lány, s ezt imádta benne.

  • Szeretlek – csókolta meg vágytól, s szerelemtől fűtve.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(Saku, 2012.08.23 10:43)

Aranyos lett^^ Bár Sasukét jobban eltudnám képzelni Sakura mellet, de Itachi se rossz a maga módján. Remek kis ficit írtál:D Egy újabb történet, amit imádok:D

Re: -

(nino, 2012.08.23 10:50)

Köszönöm Saku ^^ imádom, ha te olvasod a műveim .^^ Örülök, hogy tetszik:D

Re: -

(nikol, 2012.08.29 23:09)

heloka nino már rég irtam egem a régebi storid a házaság de kivel fojtatása érdekelne 10 részt látam utojára tudnál kuldeni egy liket hogy hol tudom megnézni a részeket köszi elöre is

Re: Re: -

(nino, 2012.08.30 09:38)

Szia Nikol,

https://nino2.eoldal.hu/cikkek/tortenetek-fanficcek/hazassag--de-kivel--/

Itt találod meg a 11.-ik fejezetet. A 12.-ik még nincs kész. Jó szórakozást:)

-

(Ági, 2012.08.29 01:20)

Nagyon jó!! Bár kiváncsi lettem volna Sasuke reakciójára. De egyszerűen gyönyörű ez a történet. Remélem sok hasonlót írsz még!

Re: -

(nino, 2012.08.29 09:25)

Örülök, hogy ennyire tetszik! :) Hát, való színű, hogy lesz még. :) Most dolgozom 2 történeten is. Szóval, számíthatsz rá:) köszönöm, hogy elolvastad. :)

dmbrk@freemail.hu

(Rei, 2012.08.23 13:42)

Istenem Nanám ez nagyon jó lett! Baromira tetszett :3 nem rakod be a szövegbe a két képet is? még ütősebb lenne :3 nagyon szépen köszönöm <3 elképesztően tetszett <3

Re: dmbrk@freemail.hu

(nino, 2012.08.23 13:50)

Örülök, hogy tetszett^^ majd meglátom hogy be lesz e rakva:):)