Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet

2012.09.16

 

–    Szia Mikoto, mondd, történt valami? - ült le a vízbe barátnője mellé Kushina miközben kicsavarta a hajából a vizet.
–          Olyan hülye vagyok. - sírta el magát a fekete hajú.
–          Mi történt? - bámult barátnőjére Kushina.
–          Reggel, mikor azt mondtam a plázába megyek, csak félig mondtam igazat. Először igaz, hogy a plázába mentem vásárolni, de utána a nőgyógyászhoz mentem. - Kushina elképedve bámult a mellette sírdogáló lányra.
–          Baj van? - kérdezte megrökönyödve.
–          Én… nem.... - és még jobban elkezdet sírni. – Hét hónapos terhes vagyok, Kushina. És a babám, haldoklik. - állt fel majd beljebb sétált a vízben. Kushina bambán ült továbbra is a sekély vízben, majd felállt ő is és barátnője mellé sétálva átkarolta a vállát.
- Biztos vagy benne?!
- Nem tudom, teljesen zavarban vagyok!
–    Nyugodj meg Mikoto! Nem lesz semmi baj...
–          Kushina ezt te nem érted! - bontakozott ki hirtelen könnyes szemekkel az ölelésből a fekete. - Ha Fugaku meg tudja... - nézett remegő ajkakkal barátnője szemébe Mikoto. - Sajnálom.. . - fordított hátat Kushinának. – Én nem tudok így élni... - hirtelen a vízbe vetette magát, és amilyen jó úszó az iskolai úszó csapatban, ugyan olyan jól úszott most is a mély víz felé. 
–          Mikoto! - kiáltott utána Kushina, de amint lépni akart egyet a lány felé, hogy utána vesse magát megbotlott egy kiálló kődarabban. - Basszus. - tápászkodott fel.
Mikoto után nézet, s látta a lány már jó messze jár tőle, tudta nem tud olyan jól úszni, hogy megmenthesse barátnőjét. A part felé nézet, Minato nem messze tőlük sütkérezett a napon.
 - Minato! - kiáltott oda kétségbe esetten a fiúnak Kushina.
A fiú felkapta a fejét a neve hallatán, majd egy pillantást vetett Kushina kétségbe eset arcára, s rögtön felpattant, a lány felé véve az irányt.
–    Jól vagy Kushina? - ragadta vállon a rémült lányt.
–         Minato... - bámult a szőke tengerkék szemeibe – Segíts… - pillantott újra Mikoto felé. - Mikoto... öngyilkos akar lenni... Kérlek... - bámult ismét a fiúra.
–          Gyere! - fogta meg a kezét, majd együtt vetették magukat a lány irányába.
Minato a víz alatt elengedte az Uzumaki kezét, és Mikoto felé úszott amilyen gyorsan csak tudott. Kushina meg próbálta beérni, de nehezen ment neki, a félelem, mely ott dobogott a szívében, hogy elvesztheti a barátnőjét teljesen felzaklatta. Amikor látta, hogy Minato nincs messze Mikototól kezdett meg nyugodni. Ám nem messze tőlük egy cápa uszonyát pillantotta meg.
–    Ne... - futott át az agyán.
A cápa felé vette az irányt, ha már az a cápa valakit meg akar enni, akkor az ne a legkedvesebb barátnője s gyermeke, és a szomszéd srác legyen. A cápa észrevette Kushinát, s elindult a lány felé.
Kushina hirtelen a víz alá merült, de a cápa ott is követte. Bárhogy próbálta kicselezni az állatot, nem ment neki. Újra felbukkant a víz tetején oxigén hiányában. De amint felért, a cápa a víz alatt elkapta a lábát és újra a víz alá kényszerítette. Megpróbálta szétfeszíteni a cápa állkapcsát, hogy kiszabadíthassa a lábát, de nem ment. A cápa hirtelen elengedte, Kushina kihasználva az alkalmat menekülőre fogta a dolgot. Felúszott a vízfelszínére és a part felé vette az irányt. Látta, hogy Minato már kimentette az ájult Mikotot a halál markából, és ez megnyugtatta.
–    Most már nyugodtan halok meg. – gondolta, majd újra a víz alá merült.
A cápa követte, Kushina menedékként egy szikla hasadékba préselte be magát.
–    Még jó hogy ilyen vékony vagyok. - gondolta.
Neki dőlt a sziklafalnak és nézte, ahogy a cápa újra s újra neki megy a hasadéknak csattogtatva az éles fogait. Majd feladta és elúszott.
Ez után hiába próbált kijutni a hasadékból, nem tudott. A levegője már fogytán volt, az ájulás szélén állt. Amit utoljára látott az egy égszínkék szempár. Majd megszűnt számára létezni a világ.
Minato a parti mentőket hívta, hogy ellássák Mikotot. Eleget tett a vöröskérésének, meg mentette a lányt.
–    Hol van Kushina? - bámult a víz felé rémülten Minato. S látta amint a lány a part felé úszik mögötte egy cápával, majd a víz alá merül. - KUSHINA! - kiáltotta majd a vízbe ugrott.
Végig nézte amint a cápa egy szikla hasadékba próbál utat törni magának eredménytelenül, majd feladta s visszaúszott a nyílttenger felé. Minato rögtön a szikla hasadék elé úszott, s ekkor vette észre Kushinát. Ájultan feküdt a sziklafal tövében. Még vélte látni a lány zöld íriszeit.
Nem akarta elveszíteni a lányt. Így nem. A sziklát két részről megfogva darabokra zúzta, majd karjaiba véve a lányt a part felé úszott.
–    Orvost! - kiabálta Minato miközben a part felé sétált karjaiban a félholt lánnyal. - Valaki! Kérem, hívjanak egy orvost! MOST!    
 
 
Kushina lassan nyitogatta szemeit, a bokája sajgott és leírhatatlanul fázott. A fény, ami a szemébe villant bántotta. Hunyorogva nézet körül a kis szobában ahol tartózkodott. Egy kórházi szobában volt. Mellette Mikoto feküdt, a szoba végében pedig Minato ült egy széken, s Kushinát figyelte. Amint észrevette, hogy magához tért a lány, oda sétált mellé, s két kezét a lány arca mellé téve támaszkodott fölötte. Pár centi választotta csak el őket, s ez kissé zavarba hozta Kushinát. Ám Minato nem érzékeltetett semmi érzelmet.
–    Szia – nézet a lány zöld szemeibe.
–          Szia. - mosolygott bágyadtan Kushina.
–          Jól érzed magad?
–          Fogjuk rá... Mi történt?
–          Megmentettelek titeket.
–          Köszönöm. – lehelte hálásan, eltorzult arccal a fájdalom miatt.
–          Nem kell meg köszönnöd – hajolt közelebb a lányhoz –, de többet ne merj így rám ijeszteni. Azt hittem örökre elveszítelek. És ha elveszítenélek, azt nem élném túl.
–          Minato – döbbent le Kushina. – Miért mondod ezt... ?  
Minato nem válaszolt, helyette megcsókolta a lányt. Érezte a lány fájdalmát, és enyhíteni akart a kínjain. Nem engedte volna, hogy mentálisan meggyógyítsa, így a csókgyógyító erejéhez fordult, amint mellesleg, nem igazán bánt.
Kushina szemei kikerekedtek a döbbenettől. Majd lassan felemelte kezeit, és a fiú nyakát át ölelve élvezte a csókjukat. Pár perc múlva, levegő hiányában váltak szét. 
–    Sajnálom... - lihegte Minato.
–          Semmi baj. – bámult döbbenten a kék szemekbe, s leginkább saját tettén gondolkodott. Nem akarta elhinni, hogy visszacsókolt! Muszáj volt elterelni-e a figyelmét, így gyorsan témát váltott.
–          Mikoto ugye...
–          Semmi baja, enyhe sokk érte. De jól van.
–          És a baba? - érdeklődött aggódóan.
–          Milyen baba? - lepődött meg a Namikaze.
-       Ez nem vicces. 
Mikoto mocorogni kezdett az ágyában. A két fiatal a lány felé fordult.
–    Jobb, ha most megyek. - állt fel Minato.
–          De ugye még visszajössz? - nézet rá reménykedve Kushina. Minden kép tisztázni akarta ezt a csók ügyet, nem akart belebonyolódni.
–          Persze. - mosolygott a Namikaze. - Miért? Szeretnéd? - küldött egy huncut mosolyt felé.
–          Én? - vette fel a róka vigyorát Kushina. – Ugyan kérlek. - legyintett.– Úgy ismersz te engem? - vonta fel az egyik szemöldökét.
–          Ami azt illeti, igen. - vágta rá a szöszi.
–          Akkor tévedsz. Hidegen hagysz. - bámult ridegen a szőkére az Uzumaki.
–          Tudom. - hagyta el a szobát Minato.
Mikoto lassan felült az ágyon. Körbenézett a szobában, majd Kushinára pillantott.
–    Bocsáss meg. - hajtotta le a fejét.
–          Ugyan! - legyintett jókedvűen Kushina, látva, hogy barátnőjének semmi baja, látszólag. – Nem történt semmi. De legközelebb meg ne próbáld ezt még egyszer. - bámult komolyan barátnőjére.
–          Sajnálom... de nem tudod milyen érzés 20 évesen gyereket várni... - lábadtak könnybe Mikoto szemei. – Ki tudja Fugaku mit fog hozzá szólni... - markolta a takarót.
–          Meg fogja érteni. - válaszolt Kushina. – De kétlem, hogy a picinek bármi baja lenne. Egyszerűen nem tudom elképzelni sem.
–          Honnan tudod? - bámult csodálkozva barátnőjére Mikoto.   
–          Megérzés. És imerem milyen Fugaku, te is tudod milyen. Akkor miért aggódsz?
–          Igazad lehet... – mosolygott fájdalmasan Mikoto.
Kopogtattak az ajtón, majd belépet rajta egy orvos.
–          Magához tért… Uzumaki kisasszony - nézet a kezében lévő papírokra. - Hogy érzi magát?
–          Köszönöm, már jobban. Bár a bokám leírhatatlanul fáj. - vágott egy fintort Kushina.
–          A fájdalom napokon belül elmúlik. Szerencsésen meg úszta a balesetet. Ami kifejezetten ritka egy olyan partszakaszon ahol hemzsegnek a cápák. A vizsgálatok szerint, a cápa a bokacsontja melletti izmokat harapta meg, így sérülés nélkül meg úszta. Maximum a nyomai maradnak meg a cápa fogbemenetelének. Tömören ráharapott a bokájára úgy, hogy sérülést nem okozott ezzel önnek.
–          Mázli... - döbbent le Kushina.
–          Bár az alapján, ami ide van írva – böngészte a lapokat az orvos –, félholtan került intézményünkbe. Fulladás veszélyével tolták a műtőbe, majd újjáélesztették, mivel a víz mely a légcsövén a nyelő csövén egészen a gyomráig felgyülemlett elzárta a vérkeringését és a tüdejében gyülemlett fel. Így leállt a szívverése. - magyarázta a nő.
–          Meghaltam? - rémült meg a ciklon.
–          Úgy tűnik, igen. De mint látjuk, visszatért az élők sorába. Bár ismeretlen okokból elég hamar regenerálódtak a sejtjei, az agykárosodásai és az ideg alapi sérülések. Elméletileg magának komában kellene lennie.
–          Komolyan? - motyogta Kushina.
–          Mivel a lába még nem épp, kap két mankót – lépet egy szekrényhez a barna hajú nő majd elővett 2 fekete mankót –, ezekkel közlekedhet, amíg a lába teljesen fel nem épül. - rakta az ágy mellé. - Ne terhelje túlságosan. - hagyta el a szobát.
–          Te jó ég Kushina... és ez mind miattam történt.... - zokogott Mikoto.
–          Gyere! - nyúlt a mankókért Kushina, majd nagy nehezen lábra állt velük – Megyünk és meg keressük a fiúkat! Fugaku is biztosra veszem, hogy itt van. Tudatjuk vele a jó hírt.
–          Kushina... - törölgette a szemeit Mikoto – Te nem hallottad, amit mondtam? 
–          De, csak nem érdekel. - sántikált az ajtó elé – na, gyere.
 
Mikoto egy sóhaj kíséretében kimászott az ágyból és követte barátnőjét. Kinyitotta előtte az ajtót és megvárta, míg kibotorkál rajta a vörös lány, majd maguk után becsukva az ajtót némán sétáltak egymás mellet.
Az egyik kanyarban Minato és Fugaku tűnt fel. Minato a kezében szorongatott valamit. De a lányok nem látták, hogy mi az. Fugaku hirtelen oda rohant hozzájuk, és szorosan magához ölelte Mikotot.
–    Mikoto! Jaj, istenem! - sóhajtott fel megkönnyebbülve. – Mi történt? - eresztette el a könnyes szemű lányt.
–          Sajnálom Fugaku... - zokogott fel ismét a fekete.
–          Mikoto csak azt akarja mondani, hogy van egy jó híre számodra. - bökte oldalba barátnőjét Kushina.
–          Komolyan? - lepődött meg a fiú – és mi lenne az?
–          Fugaku... - tette a hasára a kezeit Mikoto önkénytelenül is - én... - szorította össze a szemeit a lány – hét hónapos terhes vagyok! - hadarta el amilyen gyorsan csak tudta.
–          Terhes...? - döbbent le. - És tőlem? - bámult le a lányra, aki csak bólintott egyet – Persze hogy tőlem! De miért nem mondtad el hamarabb? Akkor ezért kerültél?  
–          Féltem. - suttogta.
–          De mitől, Mikoto? - fogta meg a lány kezét mosolyogva Fugaku – Hisz én mindenben melletted álok. Tudhatnád.
–          Köszönöm. - mosolygott könnyes tekintettel a fiúra. - Á! - görnyedt össze hirtelen a lány.
–          Mi a baj?! - rémült meg Fugaku, majd karjaiba véve a lányt leült egy székre és szorosan magához vonta.
–          Minato! Hívj egy orvost! - dörrent a szőkére Kushina.
Minato bólintott majd pár perc múlva egy orvos és egy ápolónő kiszedték Fugaku kezei közül a fájdalom ittas Mikotot és egy hordágyra feltéve tolták a műtő felé. A műtő előtt idegesen járkált fel alá Fugaku. Minato Kushina mellet ült a székeken. Gondterhes csönd zúdult a társaságra.
 
Már órák óta várakoztak, de semmi hírt nem kaptak. Kushina egyre fáradtabb lett, így Minato vállára hajtotta fejét és álomba zuhant, a Namikaze át karolta a lányt és az ölébe vonta. Ráterítette a pokrócot, amit még a partra vittek le, és úgy bámulta az alvó szépséget. Fugaku a falnak támaszkodva lehunyt szemmel összefont karral próbált lenyugodni.
Féltette Mikotot és a gyermeket. Nem tudta mi történik körülötte, de úgy érezte, rossz dolgok fognak következik. Pár óra várakozás után egy orvos lépet ki a műtő teremből. Fugaku ellökte magát a faltól és az öreg nő elé futott.
–    Kérem! Mikoto...? - próbált informálódni, de a nő egy intéssel elnémította.
–          Mikoto Uchiha hozzá tartozói?
–          Igen. - válaszolta türelmetlenül Fugaku.
–          Azt hiszem, rossz hírt kell közölnöm. - sóhajtott fel.
–          Nem... - omlott össze teljesen Fugaku. Minato Kushinát áthelyezte az egyik székre és barátja mellé lépet.
–          Nyugalom, Fugaku. - szorította meg barátja vállát.
–          Mikoto nem halt meg. - adott választ a megfogalmazatlan kérdésre mely ott lebegett a levegőben.
–          És a kicsi? - fordult csillogó szemekkel a nőhöz Fugaku.
–          Mikoto gyermeke kora szülött lett. Túl sok sokkhatás érte a fiatal hölgyet az elmúlt napokban, császármetszést kellet végre hajtanunk rajta. Bár a műtét alatt csökkent a pulzusa és meghalt. Ám újjáélesztettük és visszajött. De valószínű, hogy átmenetileg amnéziában fog szenvedni. Vagy a rövid távú memóriája sérült, vagy a hosszú távú. Ez majd csak akkor fog kiderülni, ha felébredt.
–          Mikoto meghalt? - szólalt meg a háttérből elcsuklott hangon Kushina. Ezt az egy dolgot fogta fel a beszélgetés foszlányaiból. Minato amint meghallotta a lány hangját rögvest felé fordult.
–          Dehogy halt meg! - sétált a lányhoz és leguggolt elé.
–          Chiyo doktornő! A gyermekemmel mi történt? - faggatta a doktort Fugaku.
–          A gyermek kora szülött lévén nehezen maradna meg az anyaméhen túli világban, így inkubátorba helyeztük a kicsit. Egy ideig ott kell tartanunk, hogy fent tartsuk az életfunkcióit. Amint stabilizálódott az állapota haza vihetik.
–          Hála az égnek. - hullott térdre Fugaku és halk zokogásban tört ki.   
–          Mikoto meghalt! – sírta el magát Kushina.
–          Kushina! Néz rám! - fogta meg a kezét Minato és a szemébe nézett. – Mikoto nem halt meg! Él! Ahogyan a baba is! Nyugodj meg!
–          Minato! - csillogott Kushina könny áztatta szemei, majd a fiú nyakába borult. Minato oltalmazóan ölelte magához a lányt. Majd karjaiba véve fel állt vele. - Fugaku! Te maradj Mikotoval! Vigyázz rá, és szedd össze magad! Ez parancs! - nézett komoran a férfira Minato.
Fugaku értetlenül térdelt a műtő előtt, majd felállt megtörölte a szemeit és a vámpírral farkas szemet nézett.
–    Namikaze úr. - hajolt meg mélyen. - Ahogy parancsolja. - nézet fel fél szemmel a férfira, majd felegyenesedett és hátat fordított neki. – Köszönöm. – bökte ki.
–          Ha bármi történik, keres fel. Kushina szobájában leszek. - indult el a kórterem felé a lánnyal a kezében.
–          Ahogy parancsolja.
–          Namikaze? Egy Namikaze vámpír ebben a városban!? - horkant fel Chiyo.
–          Mit akarsz ezzel öreg? - fordult sötétkék tekintettel a nő felé. Hangja hidegen és ridegen csengett.  
–          Rajtad tartom a szemem. - szűkültek össze a szemei - Tudom, hogy az-az alvó lány, akit a karjaidban tartasz, a jövendő vezetőnk lehet.
–          Semmi köze hozzá.
–          Meghalsz, ha csak egy rossz mozdulatot is teszel.
Minato szemei még sötétebb árnyalatot vettek fel, már majd nem feketén csillogtak az eredetileg tengerkék íriszei. Harag lobbant a szívében, a nőre emelte tekintetét majd egy morgás kíséretében - mellyel megmutatta öt centiméteres agyarait – tudtára adta a nőnek, hogy ő a felsőbb rendű lény. Hátat fordított a döbbent orvosnak és elsietett.
Amikor a szobába értek Minato lefektette a ciklont az ágyára és betakarta. Hosszú, vörös hajzuhatagát érzéki mozdulatokkal rendezte el a párnán, hogy körbe keretezze a kissé sápadt arcot.
Megállt a lány felett, lenézett rá, s a nyakán kidudorodó ereket szemlélte. Olyan hirtelen tört rá a vérszomj, hogy egy pillanatra elveszítette a fejét. Kushina fölé hajolva tért észhez.
–    Nem! - fogta a fejét két kezével, majd a falhoz hátrált. - Őt nem! - görnyedt össze a faltövében.
Pár másodperc múlva felemelte mélyfeketén csillogó szemeit. Eltűnt minden egyes érzelem a tekintetéből, mely arra utalna, hogy ember.
Csak a vágy, a szomj, s vadászat mámorának érzete látszódott tekintetében. Az ablakhoz botorkált kitárta, majd kimászott a párkányra. Még egy utolsó pillantást vetett a vörös szépségre, majd hátából két fekete denevérszárnyra hasonlító szárny csapódott ki. Leugrott a párkányról és az éjszakába vetette magát zsákmány után.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(Bringafox, 2012.09.30 22:17)

Wow! Ez egyre izgisebb lesz!!! :DD Fantasztikszenzációs! XD

Re: -

(nino, 2012.09.30 22:59)

^^ Nagyon örülök, hogy tetszik! ^^

-

(Saku, 2012.09.17 19:18)

Jajj ez a rész is nagyon szupi lett:DD Remélem a baba túl éli, és van egy olyan érzésem, hogy Itaci az a kisbba, vagy nem?:DD Hamar hozd a folytit><

Re: -

(nino, 2012.09.17 19:22)

Örülök, hogy tetszik:D:D:D

Igyekszem!!