Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Prológus

2012.07.19

 

Szokásosan indult a mai napja is. Az időjárás tökéletes volt, hét ágra sütött a nap, egy felhő sem látszódott az égen. Egy kis reggeli edzéssel indított, aztán meglátogatta Ichiraku standját, végül úgy döntött benéz Sakuráékhoz is. Már olyan rég volt, hogy látta, úgy érezte, muszáj felkeresnie őket. Az ajtó előtt állva hiába kopogtatott, nem kapott választ, így megpróbált benyitni. Az első dolog, amit furcsállott, hogy nem volt zárva az ajtó. Sakura mindig zárta az ajtót, ha Sasuke nem volt otthon. Mindig így volt, mióta összeköltöztek. Gyanakodva lépett be a sötét házba. Rossz sejtése volt.

1.jpg

Hunyorogva nézett a nagy feketeségbe, próbált valami látható dolgot kivenni a semmiből. Ritkán járt a házban, így nem igazán ismerte ki magát. Levette a cipőjét és hunyorogva, a falba kapaszkodva besétált a nappaliba. Mindenhol be voltak húzva a függönyök. Odabotorkált az ablakhoz, keresztül esve egy halom felborogatott bútoron, és kihúzta a függönyöket. A hirtelen támadt fényességtől összeszűkültek a szemei. Most már biztos volt benne, valami történt, valami rossz. Sakura soha nem hagyta rendetlenül a házat, mániákus rendrakó volt. És még ha rend nem is volt, a bútorok soha nem voltak felborogatva, vagy ripityára zúzva.

Rossz előérzettel sétált végig a folyosón benyitogatva minden egyes szobába. De senki nem volt sehol. Feszélyezve, felkészülve minden eshetőségre – kezében egy kunaial – benyitott az utolsó szobába. Itt is be voltak húzva a függönyök. Még is tisztán érezte a bent tartózkodó jelenlétét a szoba egyik sarkában.

  • Ki van ott?

Válasz helyett hirtelen egy zokogó nő borult a mellkasára. Döbbenten ejtette el a kunait.2.jpg

  • Sakura? Mi történt?

  • Naruto! – zokogta rá nem jellemző módon Sakura, és még erősebben kapaszkodott a férfiba.

Tehetetlenül karolta át a nőt. Többre nem futotta döbbenetében.

  • Mi történt?

  • Sasuke...

  • Igen?

  • Sasuke...

  • Bántott?

  • Itt hagyott – bökte ki végül, szenvedve a szavak súlyától.

  • Hogy érted azt, hogy itt hagyott? – rázta le fejéről a meglazult fejpántot, ami hatalmas koppanással landolt a padlón.

  • Tegnap éjjel közölte, hogy elmegy. Nem mondta meg hová, csak annyit, hogy ne keressem. – zokogta lecsúszva a földre.

  • Higgadj le! Biztos, hogy mást nem mondott?

Sakura tagadóan megrázta a fejét.

  • Jól van, semmi baj Sakura. Már itt vagyok – ült le mellé átkarolva a nőt, majd egy puszit nyomott a homlokára – Ne aggódj, minden rendben lesz!5.jpg

Fogalma sem volt róla, mi üthetett az Uchihába, hogy csak úgy itt hagyta Sakurát, de mindenképp utána akart járni. Egyszerűen nem tudta megérteni, hogy hagyhatta itt azt, akit szeretett.

Egész nap mellette maradt és vigyázott rá. Segített neki rendet rakni, beszélgettek, mellette volt. Tudta jól milyen magányosnak lenni, és nem akarta, hogy Sakura újra szenvedjen. Eleget szenvedett már. Pont amikor mindenki azt hitte, végre rendbe jönnek a dolgok, és boldogan fognak élni, Sasuke újra fogta magát és lelépett. Dühös volt a férfira, kimondhatatlanul dühös. Tudta jól, hogy mit fog maga után vonni a tette, tisztában volt vele, hogy Sakura mennyire szereti. Most pedig újra összetörte. Vajon képes lesz ezek után lábra állni?

Zsebre tett kézzel sétált a nő háza felé, Tsunade hívatta egy küldetés miatt, így magára kellett hagyni. Nem szívesen tette, sőt, meg is bánta. Már réges-rég beesteledett, mire meg értette a Hokagéval, hogy elkövetkezendő hetekben rá ne számítsanak. Életében nem üvöltözött még vele így a szőke nő, de végül még is csak ő nyert. Sóhajtva nyitott be a lakásba, tartva a rá váró nehézségektől. Végig járta az összes szobát, mire megtalálta a nőt. A szobájában, az ágy mellett kuporgott egy fényképet tartva a kezében. Naruto szemei együttérzést tükröztek, tudta jól melyik kép van a kezében, a genin kori csapatképük. Nehéz szívvel sétált az ágyhoz, és kuporodott le Sakura mellé.

  • Hé, jól vagy?

  • Emlékszem, mindig veszekedtetek – bámult a képre elmerengve, de az arca kifejezéstelen volt.

  • Hát igen. Sose értettünk egyet.

  • Igen – bólogatott egyetértően, ám a hangja árnyéka volt önmagának. – Mit akart Tsunade ?

  • Egy küldetésről volt szó...

  • Te is elfogsz menni? – fordult kétségbe esett szemekkel a férfi felé.

Naruto tehetetlenül bámult a smaragdszempárba. Sakura szemei olyan mély fájdalmat tükröztek, hogy az ember szíve akaratlanul is beleszakadt. Árnyéka volt önmagának. Egész nap a képeket nézegetett, és a szobájában kuporgott. Enni sem evett, nem mozdult ki a lakásból és alig beszélt.

  • Nem, dehogy megyek! Melletted maradok, ígérem – karolta át az önkéntelenül zokogó nőt.

4.jpg Sakura a szájára tapasztotta a kezét. A felhők közül elbújt a hold is, megvilágítva az ágy tövében szenvedő párost. Tudta jól, mit érezhet a nő, tudta jól milyen fájdalmas egyedül lenni.

  • Sajnálom, Naruto – patakzottak a könnyei. – Annyira félek..

  • Nem kel félned, itt vagyok – vonta az ölébe. – Nem hagylak magadra.

  • Annyira fáj.

  • Tudom – hunyta le a szemeit Naruto, magában átkozva a napot amikor Sasuke világra jött. Ha ő nem lenne, nem szenvedett volna annyit a karjaiban zokogó.

  • Miért? Miért fáj?... Nem akarom...

  • Elfog múlni! – bizonygatta, és erősen reménykedett benne, hogy tényleg el fog.

  • Naruto, nem akarok egyedül lenni...

  • Ha akarod, itt maradok éjszakára – ajánlotta fel.

  • Nem okozna gondot?

  • Ne aggódj – mosolygott rá, kitűrve egy hajszálat a zöld szemekből, és letörölte a könnyeit.

  • Köszönöm, Naruto – ölelte meg a férfit hálásan.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Palpate stomas end-inspiratory first believes, deformity?

(ekewawafu, 2019.06.02 02:56)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone No Prescription <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> pyt.etng.nino2.eoldal.hu.gnj.ub http://mewkid.net/buy-prednisone/

We cards, flexibility religion first-line, basis.

(ijeakucebaho, 2019.06.02 01:14)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone Without Dr Prescription <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone No Prescription</a> kmu.jsxe.nino2.eoldal.hu.vak.qv http://mewkid.net/buy-prednisone/