Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. fejezet.( vége )

2012.08.23

 

5.


Naruto fáradtan esett be a házuk ajtaján. Már megint egy hosszú napon volt túl. Alig várta, hogy haza mehessen, és a családjával együtt ünnepelhesse meg lánya születésnapját. Miután leszedte lábairól a cipőt átsétált a konyhába, és az első amit meg pillantott, egy fiú vigyorgó képe volt.

Barna üstökkel, fehér szemekkel, az arcán piros tetkóval, mely egy farkas karmolását ábrázolta.

  • Kibaru, mit keresel itt? – kerülte ki és töltött magának egy pohár vizet.

  • A lányát várom, Hokage úr – felelte tisztelet tudóan, miután fel állt.

  • Ne hívj Hokage úrnak, már ezerszer elmondtam, itthon nyugodtan tegzezhetsz – öntötte ki a pohár tartalmát, majd a mosogatót bámulta párpercig, végül elrakta az üres poharat és Kibarut felé fordult – Beszélnem kell veled, Kibaru – intett az asztal felé, miközben kibújt Hokage köpenyéből és a széktámlájára terítette.

Rosszat sejtve foglalt helyet Narutóval szemben az említett. Volt egy olyan érzése, hogy most nem a tanulmányairól, a teljesítményéről, vagy a csínytevéseiről lesz szó.

Nem is tudta, milyen jól eltalálta a dolgot. Naruto elérkezettnek látta az időt, hogy felvilágosítsa pár dologról Kibarut.

  • Narume?

  • Sakura kisasszonnyal és anyámmal elmentek bevásárolni.

  • Apád?

  • Azt hiszem, Shinoval van.

  • Remek – bólogatott. Végtére is, négyszemközt akart beszélni vele. – Kibaru már nem vagy kis gyerek, ahogyan Narume sem...

  • Értem a célzást – tette fel védekezően a kezeit. – Nem kell felvilágosítania. Sakura kisasszony és anyám beelőzte.

  • Pompás – sóhajtott fel megkönnyebbülten, nem igazán volt az erőssége ez a téma. Hálás volt a lányoknak, hogy elintézték. De volt egy dolog, amit csak ő tudott közölni a fiúval. – Viszont, van valami amit szeretném ha tudnál.

  • Igen? – feszengett Kibaru.

  • Az isten se tudja, miért pont melletted döntött az én kicsikém, de ha az elkövetkezendő időkben megtudom, hogy bántódása esett melletted, saját kezemmel foglak a túlvilágra küldeni – közölte kertelés nélkül.

Kibaru nyelt egy hangosat, majd Naruto komoly szemeibe nézett.

  • Nem áll szándékomban bántani Narumét, szeretem őt – közölte a legőszintébben.

  • Tudom. Nem is a testi épségéről beszéltem, fiam. Naruménál erősebb nő csak a nagyanyja és az anyja volt. Tisztában vagyok vele, hogy megtudja magát védeni. Én a szívét féltem, Kibaru. Lehet, hogy nem látszik rajta, de törékeny lány. Nagyon becsüld meg, és vigyázz rá. Mostantól te leszel felelős érte, én már nem óvhatom a szívét érő sérelmektől. Viszont ítélkezhetek a sérelmek tulajdonosa felett. Jól jegyezd meg.

  • Mondanék én is valamit, ha megengedi.

Narutot megdöbbentette Kibaru nyugodt hanghordozása, egy pillanatra Sasukét látta benne. Végül csak intett a fiúnak, hogy nyugodtan mondhatja.

  • Narume és én együtt nőttünk fel. Gyerekként a testvérem ként szerettem, és most már szerelemmel. Saját kezűleg végeznék magammal, ha akárcsak véletlenül is megmerném bántani. És az, aki akár csak egy rossz szót is mer ejteni az én Narumémról, azt az isten óvja a haragomtól.

  • Ezt akartam hallani – bólogatott elégedetten Naruto.

A minimum elvárását teljesítette Kibaru, sőt, még többet is. A szemében lobogó tűz mindent elárult az érzéseiről. Nyugodt lélekkel dőlt hátra székében. Most már nyugodt szívvel engedhette át a fiúnak az ő egyetlen kislányát.

  • Ha komolyan így gondolod...

  • Komolyan gondolom!

  • Ne vágj közbe. Szóval, ha komolyak a szándékaid, akkor áldásom rátok.

  • Komolyan? – pislogott hitetlenül Kibaru.

Megkapták az áldást Narutótól? Egyszerűen nem akarta elhinni. Az elmúlt évek alatt, mióta udvarolni kezdett Naruménak, Naruto rossz szemmel nézett rá. Látszott rajta, hogy nem díjazza a próbálkozásait. Túlságosan is féltette Narumét. És most, megbízik benne, és áldását adta.

  • Naná – vigyorodott el Naruto, majd feltápászkodott a székből. – Csak ennyit akartam, szóval nyugi – indult el a fürdő felé, elhatározva, hogy letusol mielőtt a lányok haza érnek, de egy pillanat múlva visszafordult a mozdulatlan fiú felé. – Kibaru, sajnálom, ha az elmúlt időben kissé negatívan álltam hozzád. Ne vagy te olyan rossz gyerek, mint aminek mutatod magad, valójában, önmagamra emlékeztetsz.

  • Valóban?

  • Valóban. De ettől függetlenül még mindig elvárom, hogy megfelelően viselkedj a lányom mellett – figyelmeztette.

  • Ez a legkevesebb!

  • Remélem is. Ha anyádék megjönnek, mond hogy elmentem tusolni – hagyta magára a fiút.

Megkönnyebbülve állt be a tus alá, de valami még sem hagyta nyugodni, hiába gondolkodott, nem tudott rájönni mi lehetett az. Miközben a meleg vízcseppek végig szántották megfáradt testét, lehunyta szemeit, és végig pörgette magában az elmúlt hetek eseményeit. Konohamaru újfent meg pályázta a címet, és nem sok kellett neki, hogy megkaparintsa. Úgy tűnt, a tanítvány lassan túlszárnyalja a mestert. Aztán ott volt Tsunade is, úgy volt, hogy ma érkezik vissza Konohába, de hírét sem hallották. Aggódott, hogy történt valami. Már nem volt olyan nyugodt, ha a szerettei messze voltak tőle. A gondjait tetézte a Chunin vizsga is, jövő hónapban azt is le kell bonyolítani, és még itt volt a nyakán a falu, plusz a lánya születésnapja. Kezdett bele fáradni az egészbe, sokszor úgy érezte elég volt. Abban a pillanatban mindig eszébe jutott, hogy nyugdíjba vonul. De olyankor rögtön emlékeztette magát arra, hogy miért vált Hokagévá. A falu ugyan úgy a családja volt, mint Sakura és Narume. A szülei, az elődei ráhagyták örökségül, hogy óvja avarrejteket. Nem hagyhatta őket cserben, csak azért, mert néha napján volt pár gyenge pillanata. Egy egész nemzet nézett fel rá, és élt biztonságban a keze alatt. Addig nem akart lemondani a címéről, míg meg nem hal. Sajnálta Konohamarut, a sok próbálkozása ellenére sem tudta letaszítani őt a székből. De tudta, hogy ha egyszer meghal, ő fogja átvenni a helyét. Évekkel ezelőtt biztos volt benne, hogy Narume fog a nyomdokaiba lépni, de miután Konohamaru megmentette a lány és a csapata életét, Narume közölte vele, hogy ha egyszer felfogja ajánlani neki a címet, visszafogja utasítani, mert Konohamarut illeti.

Homlokát a hideg csempének támasztotta. Nem akarta elhinni, hogy az ő pici lánya, aki még nem rég az ölében üldögélt, már felnőtté vált. Mikor következett be? És hogy-hogy nem vett belőle észre semmit?

Sokszor gyötörte a gondolat, hogy jó apa volt-e. De erre a választ, csak Narume tudta.

Egy idő után kilépett a kabinból, neki állt megtörölközni, ám amikor bele nézett egy pillanatra a tükörbe megtorpant. Közelebb lépett a mosdótál felett logó tükörhöz, és végig húzta ujjait a párás felületen. Egy fáradt kék szem pislogott vissza rá, a félhomályból. Már réges-rég túllépte a fénykorát, hiába állították oly bőszen a többiek, hogy az ő fénye sosem fog kihunyni.

Mindenki szentül hitt benne, hogy az ő „legendája” örökké fent fog maradni.

Az árva kis kölyökről, aki egy démont hordozott magában, a gyűlölet ellenére is kiharcolta magának az elismerést és a tiszteletet. Gyakorlatilag tananyag ként használták az akadémián, hogy mindenki megtanulja mit is jelent a tűz akarata, mely avarrejteket körülölelte.

Különben nem bánta, mert hitt benne, hogy a hozzá hasonló kölykök követik a példáját, és erős, tehetséges ninjává fogják kinőni magukat.

Mosolyogva öltözött fel, majd lépet ki a folyosóra, ahol rögtön egy népes társaság fogadta.

  • Azt hittem elaludtál, apa – ölelt magához Narume, miután besétált a konyhába.

  • Csak letusoltam.

  • Drágám, elintézted a tortát? – sietett el előtte Sakura.

  • Persze, fél ötre rendeltem.

  • Köszönöm szívem – nyomot egy puszit az arcára, miközben át rohant a konyha másik végébe.

Már javában folytan az előkészületek az ünneplésre. Sakura és Hinata a nappalit teljeset átvarázsolták. A konyha eltűnt, és helyébe egy óriási büfé került. A nappali is el lett tüntetve, egyedül a kanapé maradt a helyén.

A kanapén a két Inuzuka terpeszkedett, egy egy pohárral a kezükben. Naruto megcélozta a kanapé utolsó szabad szegletét, és levetette magát Kiba mellé.

  • Lógunk a felelősség alól?

  • A z asszony próbált bevonni, de miután felgyújtottam véletlenül a terítőt – intett az említett szövet darab felé, ami feketén kandikált ki a kukából –, úgy döntöttek a lányok, hogy jobb ha kimaradok ebből.

  • Akamarut hol hagytad?

  • Otthon. Sakura kutyamentes övezetnek nyilvánította as házatokat.

  • És Urama merre csámborog? – fordult a fiatalabb Inuzukához.

  • A nagyiék vigyáznak rá – sóhajtott lemondóan.

Közismert tény volt, hogy Kiba családjában a kutyák harcosok voltak, nem ölebek. És Urama még tanulatlan kölyök volt. Akár hányszor vigyáztak a kis bestiára, mindig hosszas edző programban vett részt.

  • Kibaru, gyere! Segíts felrakni az égőket!

Kibarunak nem kellet kétszer szólni, amint megkérte Narume, egy szempillantás alatt ott termet, és vállaira kapta a lányt. Naruto és Kiba jelentőség teljesen összenéztek.

  • Fiatalok.

  • Az ám – értett egyet vigyorogva Kiba. – Hallom, beadtad a derekad?

  • Nem vigyázhatok rá örökké, valakinek muszáj átvennie a helyem – vont vállat. – Kibaru jó hozzá.

  • Ahogy a te lányod hozzá. Ki hitte volna, hogy homokozó pajtásokból szerelmesek lesznek?

  • Na ja.

  • Szerinted ebből házasság lesz?

  • Három, max. négy évet adok nekik.

  • Én másfelet – pillantott a szerelmes pár felé.

  • Olyan korán? Nem, biztos hogy nem egyeznék bele.

  • Azt csak hiszed – kacsintott rá sokatmondóan Kiba.

Naruto fel pillantott a falon logó órára, majd Sakurák felé pillantott.

  • Gyere – csapott barátja térdére, és felállt. – Lassan kezdődik a buli.

  • Öreg vagyok én már ehhez – nyavalygott Kiba, de azért követte barátját a „konyhába”.

Mindenki ott volt, aki számított. A családja, Kiba családja, Shikamaru és Temari a tizenhét éves fiúk Shikakuval, Ino és Sai a húszéves iker lányokkal Inorival és Inoreval, Gaara, Kankuro, Shino, Lee, Ten ten és Neji a tizenöt éves lányukkal Naomeval és a tizenhárom éves fiúkkal Takeruval, Choji, Kakashi, Gai, Konohamaru, Iruka, és Yamato. Mindenki, kivéve egy valakit.

A buli elkezdődött, pontban fél ötkor begördült az ajtón a három emeletes szülinapi torta. Narume és Kibaru közösen vágták fel, miután elfújták a gyertyákat. Mindenki jól érezte magát, evett, ivott, táncolt, beszélgetett. A gyerekek táncoltak, buliztak, jól érezték magukat. A felnőttek a „konyhában” társalogtak, iszogattak.

Aztán hét óra körül eljött az ajándék bontás ideje, Narume temérdek ajándékkal lett ellátva, de Kibaru sem szűkölködhetett.

Kaptak fegyver készletet, ruhákat, ékszereket, plüssöket, könyveket stb.

Sakura és Naruto lányuknak egy nyakláncot adtak, melyen három jelkép volt. A Haruno, az Uzumaki és az Uchiha jelkép.

  • Apa, ez miért van rajta? – forgatta a kezében az Uchihák szimbólumát Narume. – Egy Uchihát sem ismerek.

  • Azt hiszem, itt az idő – fordult Naruto felé Sakura, gyengéden megszorítva a karját.

  • Igen, én is úgy látom.

  • Átírtad másik lemezre?

  • Igen, az eredeti ott van, ahol a többi emléke.

  • Rendben.

  • Narume, emlékszem arra a férfire, akivel ötéves korodban találkoztál?

  • Azt hiszem – válaszolta bizonytalanul a szőke lány. – Miért?

  • Ő Sasuke volt, a keresztapád.

A név hallatára a tömeg elnémult, s egy emberként fordult Naruto felé.

  • Ő is készült neked egy kis ajándékkal – lépett a lejátszóhoz, és behelyezte a lemezt.

Mindenki a kanapé körül gyűlt. Naruto és Sakura Narume egy-egy oldalán foglaltak helyett. A felvétel elindult, és felzendült Sasuke mély, baritónus hangja.

  • Hülye kütyü. Oké, azt hiszem mindjárt megleszek... Meg van. – ebben a pillanatban felvillant a képernyőn Narume mosolygó arca. – Na? Működik? – hajolt be a képernyőbe Sasuke kíváncsian. – Sziasztok! Integess Narume! – vette ölébe a kislányt és leültek egy padra a fa alá. Narume szófogadóan integetett a kamerába. – Mint láthatjátok, itt még élek és virulok! – vigyorgott a kamerába Sasuke. – Ezt a kis videó Narume tizennyolcadik születésnapjára készült! Boldog születésnapot kicsim! Ja, bocs – vigyorgott bocsánatkérően. – Gondolom, már nem vagy olyan kicsi! Én a te elhunyt keresztapád vagyok. Sasuke Uchiha. Sajnálatos mód, nem tudtunk sok időt együtt tölteni, és valószínű, hogy egész életedben csak egyszer találkoztál velem. Sajnálom. Hogy emlékezz majd rám, levideózom neked azt a napot – ami lehet, hogy az egyetlen –, amit együtt töltünk majd el! – vigyorgott Sasuke továbbra is, miközben Narume belecsimpaszkodott a hajába és húzni kezdte.

A kép egy pillanatra eltűnt, majd újra felvillant. Narume ott ült Sasuke mellett az Akadémia előtt, és egy plüssmackóval játszott.

  • Valószínűleg mostanra már elvégezted az Akadémiát. Reménykedem benne, hogy jobb eredménnyel mint az apád. De minimum olyan jól, mint én meg az anyád. Tudom, hogy az élet nehéz, és sokszor kegyetlennek tűnik, nem beszélve a makacs anyádról és az idióta apádról, akik sokszor fognak neked keresztbe tenni. De remélem, mostanra már rájöttél, hogy minden amit tettek, nem ellened, hanem érted tették. Szinte biztos vagyok benne, hogy Naruto a mai napig Konoha Hokagéja. És lemerem fogadni, sokan piszkálnak ezért. De ilyenkor húzd ki magad büszkén, és lépj tovább. Olyan emberek leszármazottja vagy, akik olyan tetteket vittek véghez, amikről mások álmodni sem mernek. Sose feledd ki vagy. Narume Uzumaki vagy, akinek az apja a Hokage és a világ megmentője, a nagyapja a legendás negyedik Hokage volt, a nagyanyja a legerősebb, legkitartóbb, leghevesebb, legönfeláldozóbb nő Konohában. Az anyja pedig a világ legjobb orvosi ninjája. Légy büszke rájuk! Mondanám, hogy légy büszke rám is, a keresztapádra, de nem tehetem. Túlságosan is sötét múlt húzódik mögöttem. Tudom, Naruto mindenképp lázad a háttérben, de tudod jól Naruto, hogy igazam van – bámult a kamerába komoly tekintetével Sasuke. – Szóval, remélem sikeresen végig csináltad a Chunin vizsgát is. Sajnálom, hogy nem lehettem ott, hogy szurkoljak. De tudd, mindenképp neked szurkolok! – vonta ölébe a kis Narumét. – Mondd csak, jó dolgokat mondtam?

Narume nagyokat pislogva nézett fel Sasukéra, majd hirtelen a nyakába mászott.

  • Ezt igennek veszem – nevetett felszabadultan Sasuke, miközben a kislány kezét fogta le ne essen a nyakából.

  • Keresztapa – szólalt meg a nyakában a kislány.

  • Mondd, Narume.

  • Miért ilyen hosszú a hajad? – túrt bele viháncolva.

Sasuke a hasát fogva a nevetéstől próbálta kiszabadítani a kislány kezéből a tincseit. A kép újra eltűnt, feketén villódzott, aztán hirtelen újra kitisztult. Ichiraku ramen standja előtt álltak. Sasuke épp Naruménak magyarázott valamit, miközben bőszen mutogatott egy hatalmas lepke felé. A kislány mosolyogva rohant a pillangó után, Sasuke pedig eszeveszetten hajkurászta, miközben hol eltűntek a képből, hol újra feltűntek. Pár perc fogócskázás után, kifulladva ült le a kamera elé Sasuke, karjában az alvó Naruméval.

  • Narume, mint láthatod iszonyatosan virgonc volták gyerekként, legalábbis most igen. Életemben nem futottam ennyit nő után – nevetett fel vidáman. – Vedd megtiszteltetésnek – kacsintott a kamerába. – Azért Ichirakunál álltunk meg, mert erről a helyről sok szép emlékem származik. Ó, mennyit jártunk ide apáddal gyerekkorunkban! Az a léhűtő fickó annyit tudott enni ramenből, mint egy hadsereg! Biztos vagyok benne, hogy apád már téged is elhurcolt ide párszor, és ha mákod van, akkor örökölted a falánkságát, és te is gyakori vendég lettél. Sosem voltam oda apádért, ezt bárki megmondhatja, de nála jobb barátot soha nem láttam. Végeredményben, örülök, hogy azt mondhatom, a legjobb barátja lehettem. Fantasztikus fickó. Ugyan ezen a helyen édesanyáddal is összefutottunk párszor, amire nem igazán emlékszem már, de nem is szeretném bolygatni a múltam e-részét. Sakura egy értékes ember volt az életemben, és az is marad.

Újra eltűnt a kép, bő tíz percig semmit sem lehetett látni. Az Uchihák lezárt birtoka látszott. Sasuke kezében tartva a kamerát filmezte körbe az épületet, majd beállította az állványra és elé lépett, karján a még mindig alvó gyerekkel.

  • Ez volt az én otthonom. Szeretném, ha megismernéd az én otthonom is. A ház amit mutattam az én családom tulajdona volt, de egy tragikus incidenst követően mindenki meghalt. Kivéve engem. Ma már tudom, miért történt, de kicsi voltam amikor megtörtént. Ezt a történetet már legalább ezerszer halhattad, de reménykedem benne, hogy apád elmesélte neked a valódi történetet is. Hiszen ő is részese.

A kis Narume mocorogni kezdett Sasuke karján, s ő olyan gyengédséggel bámult le a karjaiban lévőre, hogy az ember szíve belé hasadt. A kép újra eltűnt.

Amikor visszatért már besötétedett. Sasuke egyedül, elgondolkodva ült a kamera előtt. Végül fekete szemeit a ráemelte a kamerára.

  • Már otthon vagy a szüleiddel, Narume. Késő van, így haza vittelek, persze úgy, hogy a szüleid n találjanak engem ott. Lassan el kell hagynom Konoha területét, szeretném ha tudnád... - itt egy pillanatra megszakadt a felvétel, majd rögtön folytatódott – … tudnád, hogy nagyon szeretlek téged. Téged és anyádékat. Büszke vagyok rá, hogy én lehetek a keresztapád, és boldog vagyok, hogy a karjaimban tarthattalak. És ha egyszer meghalok, az égből fogom figyelni és vigyázni a lépteid, ígérnem. Boldog születésnapot! – mosolyodott el szomorúan Sasuke, majd a kamera felé emelte a kezét. – Isten veletek!

A képernyő elfeketedett, s egy döbbent tömeg bámulta magára. Végül Narume törte meg a csendet.

  • Ő volt, Sasuke Uchiha, az a Sasuke? – törölgette meg a szemeit.

Mindenki sejtette, hogy mire céloz. Minden gyerek ismerte a gonosz, és rossz Uchiha történetét, aki elakarta pusztítani a falut. De egyedül Narume ismerte az igazi történetet. És ő most erre célzott.

  • Igen – bólintott aprót Naruto.

Több, mint tizenkét éve nem látta a felvételt, s kissé szíven ütötte.

  • Ő volt, a keresztapám? Azt hittem Shikamaru...

  • Csak a második vagyok, picur – vágott közbe szelíden Shikamaru.

Egy ideig némán bámult maga elé, s kezében még mindig a szimbólumot forgatta. Senkisem mert megszólalni, mindenki Narume reakciójára várt. Végül, Naruto felé fordult.

  • Apa, tudod mit gondolok?

Naruto kérdőn pillantott lányára.

  • Azt, hogy ő egy nagyszerű ember. Örülök, hogy megismerhettem, és hogy a keresztapám volt. – mosolyodott el könnyeivel küszködve, majd felállt és az ablakhoz sétált, kezében szorongatva a jelképet kitárta az ablakot és kihajolt rajta az ég felé emelve könnyáztatta szemeit. – Köszönöm, keresztapa! – kiáltotta az ég felé, és ebben a pillanatban lágy szellő simogatta meg Narume arcát.

 

gzhj.jpg


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

yuumakiro77@freemail.hu

(Sasuke, 2014.04.13 14:32)

szomoru tortenet...sajnalom Sasuket........szegeny...:(:(:(:(:(:(:(

-

(Rei, 2012.08.23 14:51)

Ez nagyon jó lett Nanám T-T elismerésem! nagyon szerettem ezt a történeted :)

Re: -

(nino, 2012.08.23 14:54)

Ó. ^^ Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik! ^^ :):)