Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.fejezet

2012.07.27

 

* * *

2.

 

Még mindig égett a bőre, ahol érintkezett a forró vassal. Morgolódva baktatott fel a lépcsőkön, ám egy idő után mérge elpárolgott, és kíváncsiság vette át a helyét. Vajon miről lehet szó? Sok minden eszébe jutott már, a veszélyes küldetéstől kezdve, a titkos parancsokon át, egészen az nemzettitkokig. Bármit is akar vele közölni az öreg lány, nem fogja meglepni. Már minden eshetőségre felkészült. És ha ez nem lenne elég, azzal biztatta lelki nyugalmát, hogy olyan nagy meglepetést úgy sem tud okozni neki.

Kissé frusztráltan érezte magát. Sakurára gondolt, és az egészségére. Mindenképp tudni akarta mi lehetett a reggeli rosszul létnek az oka. A terhességet, mint tényezőt teljesen kizárta. Mindig védekeztek, és Sakura roppant mód oda figyelt, nehogy teherbe essen. Még a gondolatától is irtózott.

Bár ő személy szerint nem volt ellene a gondolatnak, de nem akart vitába bonyolódni e miatt Sakurával. Azzal nyugtatgatta magát, hogy ha kell, elfog jönni az ideje annak is.

A valóságban viszont rettegett, hogy úgy kell meghalni, hogy nem lesz senki, aki apának szólította volna. Hisz az ő esetében, nem egy olyan ember volt, aki elakarta rakni láb alól. Sokan megorroltak rá, amiért megfékezte az Akatsukit és Tobit, nem beszélve Kabutoról. Bár ott sok segítséget jelentett Itachi.

Része volt az életének, hogy bármikor, bárhol utolérheti a vég. Mint azt a fiatal Junint a minap. Ki gondolta volna, hogy egy eltévedt kunai fogja a vesztét okozni a gyakorló pályán? És a tettes pont a csapattársa volt. Szegény ember, mekkora lelki trauma lehetett számára az az eset.

Megölni a saját csapattársát, merő véletlenségből. A legmerészebb álmaiban sem hitte volna! Mindenki megbotránkozott az eseten. Ilyen fiatalon, ilyen halált halni. De milyen is volt az „ilyen” ?

Ezeknek a falusiaknak csak egy halálnem volt szent, a hősi harctéri halál. Azzal minden rendben volt, de ha az ember máshol mert meghalni, az már szentségtörés volt, és mindenki azt mondogatta az eset után: „Megérdemelte, magának kereste a bajt. Ha ninjához méltóan viselkedett volna, nem járt volna így!”

Az igazság viszont ennél sokkal egyszerűbb és kegyetlenebb volt. Tökmindegy volt, hogy ninja módjára, vagy egyszerű ember módjára viselkedett, így is úgy is meghalt. A különbség csak a helyszín és a körülmények voltak. A fájdalom itt is, ott is ugyan olyan valós és elviselhetetlen volt.

De ez hol jutott volna eszébe az egyszerű embereknek, akiknek a legnagyobb problémát az jelentette, hogy mit rakjon le holnap az asztalra? Az ő szemükben a ninják csak eszközök voltak, akik a falut szolgálták és őket védték.

Ha jobban bele gondolt, ő is ugyan ilyen buta előítéletekkel élne, ha nem dönt úgy, hogy Hokage lesz és ninjának állt.

Mennyit kellett küzdenie, hogy eljuthasson oda, ahol most tart. S bár az álma nem teljesült, úgy gondolta, így is jól van ez.

Van egy csodálatos barátnője, aki veszélyesebb mint a benne rejtőző démon. Vannak barátai, akik mindig ott lesznek mellette. Egy olyan világnak a részese, mely végre megbecsüli és elismeri őt. Kell ennél több?

Persze hogy igen. Hogy is mondhatna le az egyetlen álomról, melyet a szülei rá hagytak? Már nem kapálózott utána oly kétségbe esetten, mint anno. De nem eresztette el.

Egyszerűen, perpillanat megvolt elégedve az életével. Úgy volt jó, ahogy volt. Nem kellett neki sem gyerek, sem kinevezés, se semmi. Elégedett volt, és ez volt a legfontosabb.

Döbbenetében felnevetett, még hogy nem kell neki semmi! Baromság. Leghőbb vágya egy pici poronty volt, aki tovább viszi a nevét. A kinevezéssel sem volt baja, a körülmények szabták rá azt a gondolat béklyót ami miatt tehernek érezte volna jelenlegi helyzetében.

Az ajtó küszöbét koptatta már jó tízperce. Valahogy nem bírta rávenni magát, hogy a kilincsre tegye a kezét, és lenyomja a fémdarabot. A félelem kis ördöge bujkált benne. Valamiért volt egy olyan sejtése, hogy ami most vár rá odabent, megváltoztatja az ő majdnem tökéletes kis életét. Azt még nem tudta, jó vagy rossz irányba-e. Csak annyit tudott, hogy valami készülődik.

Erőt vett magán, félre dobva minden kételyt és félelmet, és benyitott a félköríves szobába.

  • Naruto, már épp ideje volt, hogy megérkezzél.

Anélkül, hogy ránézett volna a nő, intett neki, hogy üljön le. Naruto engedelmesen az asztalhoz sétált, de nem tudott volna egy helyben ücsörögni, így állva maradt. Tsunade párpercig némán koncentrált az előtte lévő papírokra, majd egy sóhajtás kíséretében egy mappába suvasztotta a dokumentumokat, és felpillantott a szűkölködő Narutóra.

  • Ülj le nyugodtan.

  • Kösz, inkább állok. Miért hívattál? – tért a lényegre.

  • Az ok, amiért itt vagy, hatalmas jelentőséggel bír – állt fel megkerülve az asztalát.

Rosszat sejtve ráncolta össze a szemöldökét Naruto. Tsunade általában nem nézte volna el, hogy ilyen lekezelően beszéljen vele. Most még is úgy tett, mintha misem történt volna. Nem tetszett neki a helyzet,11.jpg túlságosan is komoly volt a nő.

  • Egy küldetés?

Figyelmen kívül hagyta a kérdést, és folytatta.

  • A tanács döntésre jutott. Már hetekkel ezelőtt meghozták a döntést. De még vártunk az értesítéseddel, míg mindent elrendeznek. Értesültél az új Hokage választásról, igaz?

  • Persze. De nem jelentkeztem – vont vállat Naruto. – Fontosabb dologgal kell foglalkoznom perpillanat.

  • Valaki a tudtodon kívül jelölt téged – közölte vele a szőke nő.

  • Jelölt? Még is kicsoda?! – hökkent meg Naruto.

  • Jiraiya – nézett a döbbent kék szemekbe Tsunade, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga.

  • J-j-jiraiya...? – dadogta hitetlenül a szőke. –De... hogyan? Hiszen meghalt!

  • A végrendeletében kikötötte, hogy amint elérkezik a Hokage választás időpontja téged is vegyünk számításba. Bár az öregek ellenezték, viszont, mint a jelenlegi Hokage ragaszkodtam hozzá, hogy úgy legyen, ahogy azt ő akarta. Úgy tűnik tudta, hogy te nem fogsz indulni önszántadból.

Jelentőségteljesen nézett a tengerkék szempárba. Naruto döbbenten bámult vissza a barna, komoly szemekbe. Jiraiya akarta, hogy jelöljék? Miért?

  • Látni akarom a végrendeletét – döntötte el.

  • Nincs itt. A tanács lefoglalta.

Összeszorított fogakkal bámult Tsunadéra.

  • Kik indultak még a jelölésen?

  • Neji, Shikamaru és Tenten.

Naruto idegesen csapott az asztalra.

  • Shikamaru is indult? Miért nem ő lett megválaszt?! Nem beszélve Nejiről!

Dühös volt. Nem tudott semmit a dologról, őt is jelölték, és bár nem mondta ki hangosan Tsunade, tudta jól, hogy miről volt szó. Most már mindent értett.

  • Shikamarut a családja jelölte. De még mielőtt szavazhattak volna, visszalépet – emelte meg a hangját. Figyelmeztetőleg, hogy emlékeztesse Narutót, még mindig ő a rangidős.

Dühöngve, halkan szitkozódva járkált fel-alá az irodában.

  • Még is miért pont én? A tanács... Nem vagyok kimondottan a tanács kedvence. – vett erőt magán és nyugalmat erőltetett magára.

  • Mondd, mitől vagy ennyire kiakadva? Nem ez volt az álmod, hogy Hokage lehess?

  • Itt most nem erről van szó!

  • De igen – nézet várakozóan a férfira.

  • Persze hogy az az álmom! De a saját erőmből akartam el érni. Nem mások segítségével.

  • Saját erődből érted el. Megküzdöttél érte. Miért nem tudod elfogadni?

  • Nem igaz! Jiraiya műve...

Nem tudta elfogadni amit Jiraiya tett. Miért írta a végrendeletében, hogy jelöljék a Hokage címre? Vajon tényleg tudta, hogy nem akar majd indulni? Képtelenség.

Sóhajtva dobta le magát a pár perccel ezelőtt felkínált székre. Nem arról volt szó, hogy nem őrült a Hokage címnek. Egyszerűen, csak nem tudta, hogyan dolgozz fel. És a későbbiekben hogyan közölje Sakurával.

Nem mintha a nő nem támogatná, vagy valami, de ez mindkettejük életében hatalmas változást jelentett.

Tsunade szó nélkül telepedett vissza az asztala mögé. Sejtette, hogy min rágódik a férfi, így jobbnak látta nem zaklatni addig, míg le nem higgad.

Az asztala második fiókjában egy vastag orvosi könyv hevert „Mérgek orvoslása” címmel, mellette egy üvegcse, aminek a címkéjére „méreg” volt firkantva. Elég egyértelmű volt egy közember számára, hogy e kettő miért hevert a Hokage fiókjában. De aki jobban ismerte, az tudta, hogy a „mérges” üveg valójában sakét rejtegetett magában. Ebbe a bizonyos fiókba nyúlt be Tsunade és vette elő az üveget. Töltött magának, majd Narutonak is.

  • Igyál.

Sötét pillantást vetett a nőre, kivette a kezéből az italt, egy húzásra megitta, majd visszadobta az asztalra a poharat. Szemmel láthatóan mérges volt. Tsunade nem zavartatta magát. Számított erre. Kényelmesen elhelyezkedett a székében, lábait felrakta az asztal fényezett lapjára és szép csendesen, nyugodtan iszogatni kezdett.

Naruto legszívesebben felrobbant volna. Fogalma sem volt mihez kezdhetne.

  • Lehiggadtál már végre?

  • Nem.

  • Mire fel vagy dühös, kérdem én? Örülnöd kéne.

  • Örüljön a halál – pattant fel a székből és újra járkálni kezdett.

Nem igazán akart most örülni, aggódott, hogy a Hokage teendők elszakíthatják Sakura mellől.

  • Ha gondolod, lemondhatsz a címről, és egy darabig még engem kell elviselned – vont vállat közömbösen Tsunade .

Nem igazán hatotta meg a férfi kirohanása, és legkevésbé sem érdekelte, hogy ha újra Hokagénak kell lennie pár évig. De az annál jobban izgatta, hogy ki lép a helyébe. Ugyan úgy szívén viselte a falu sorsát, mint Naruto, vagy akár csak az elődei.

  • Tudod jól, hogy nem fogom visszautasítani – pillantott cinikusan a nőre.

  • Persze hogy tudom. Csak mondtam. A falunak jövőhéten jelentjük be. Ha addigra meggondolod magad, tudod hol találsz.

Naruto grimaszolva indult el az ajtó felé. Nem igazán hagyott édest ízt a szájában a hír.

Tsunade még megállította egy pillanatra, mielőtt elhagyta volna az irodát.

  • Mindketten tudjuk, hogy nem fogsz visszajönni. Úgyhogy kíméld meg magadtól a fáradságot. Inkább ünnepeld meg, hogy téged választottak a következő Hokagénak, és légy vidám. Viszont – váltott vészjóslóba Tsunade hangja –, ha mégsem így lenne, gondolkozz el a következményeken.

  • Lehet, hogy sokszor idióta döntést hozok – fordult a nő felé szánakozó mosollyal az ajkain –, de ezért még nem kell idiótának nézned.

Nem várta meg a nő válaszát. Mindketten pontosan tudták, hogy nem fog visszalépni. Bár meglepte és felzaklatta a hír, mert nem számított rá, sőt, nem is vágyott rá a mostani helyzetében, de vállalni fogja a felelősséget.

Morgolódva, lehangoltan baktatott végig az utcákon. A falusiak ismételten sugdolózni kezdtek, de már nem olyan nyíltan, mint annak előtt. Dühös volt, és a pokolra kívánta a sensei-ét. Őt okolta mindenért, holott tisztában volt vele, hogy a mestere csak jót akart neki. Perpillanat gondot okozott neki a kinevezés, de hosszú távon csak örömben részesítheti, tudta jól. Ahogyan Jiraiya is tisztában volt a tényekkel, amikor megírta azt az átkozott papírt.

Szidta mint a bokrot, amikor belebotlott Shikamaruba.

  • Álszent – közölte a férfival kertelés nélkül.

  • Hé, ne engem hibáztass. Honnan kellett volna tudnom, hogy te is jelölt vagy?

  • De tudtad! Tudtad jól, hogy mit akar az a boszorkány! – vádolta dühösen.

  • Ember, mennyivel lett volna jobb, ha tőlem hallod? Kösz, inkább nem. Jobb volt ez így, hogy ő közölte.

  • Mégis mivel? – dörmögte Naruto.

  • Nem engem okolsz – jelentette ki magabiztosan Shikamaru rágyújtva egy cigire.

  • Ne légy benne olyan biztos – küldött egy gyilkos pillantást a férfi felé, aki vállvonogatva eregette a füstöt. – Legalább ne mondtál volna semmi.

  • Miért, mondtam bármit is?

  • Arról az anbu fazonról – világosította fel.

  • Ja, hogy az. Miért volt baj? Tényleg így történt.

  • Akkor a falusiak sejtik...?

  • Elég nyilvánvaló.

  • Pazar. Na, meglátogattad Hinatát?

  • Meg.

  • És?

  • Jól van. A baba egészséges, és épp a házasságot tervezik Kibával.

  • Házasságot? – döbbent le a szőke.

  • Nem olyan meglepő.

  • Mondjuk, ja.

  • Vállalni fogod?

  • Tudod a választ, akkor meg minek kérded?

  • Kíváncsiságból.

  • A gond csak az, hogy mindez az akaratomon kívül történt. Olyan, mint amikor eldöntik a tudtodon kívül, hogy ezentúl nem fiú vagy, hanem lány. És cseszheted az akaratod, így is, úgy is lányként fognak kezelni.

Shikamaru úgy bámult Narutóra, mintha megzakkant volna.

  • Szóval, most lányként kezelnek?

  • Csak egy hasonlat volt – bámult megsemmisülten a zseninek titulált férfira.

  • Csak vicceltem – vigyorgott Shikamaru. – És mi lesz? Szelíd kis ünneplés, vagy hatalmas buli?

  • Egyik se. Elég bajom van így is.

  • Nehogy azt hidd.

  • Miért?

  • Az ünneplés elkerülhetetlen lesz, meglásd.

  • Remélem tévedsz.

  • Sosem tévedek.

  • Amúgy, miért léptél vissza? Féltél a konkurenciától?

  • Ha ott lettem volna, ha nem, akkor is téged választanak. Édes mindegy lett volna a jelenlétem. Az apám akarta, hogy Hokage legyek, de túl sok melóval járna. Nem igazán fekszik nekem ez a dolog. Én egy nyugis kis életre vágyom – vázolta fel a terveit. – Egy normális feleséggel, maximum két gyerekkel és egy normális közeggel.

  • Ja. Mindenki erre vágyik. Aztán koppan, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő akarja. Mitől voltál olyan biztos abban, hogy engem választanak?

  • Mert te, te vagy. Már önmagában is elegendő ok. Nem beszélve a tetteidről, és a virtuozitásról ami benned ég. Ha valaki méltó lehet arra a címre, akkor az te vagy, barátom – csapta hátba az Uzumakit barátságosan.

  • Jó tudni.

  • Fogadd el, törődj bele, vagy dühöngj és randalírozz. Ami épp tetszik. De ne hagyd, hogy letörjön.

  • Kösz a tanácsot.

  • Ugyan. Viszont most mennem kell. Temari már égen földön keres. Szó szerint – mutatott fel az égen repkedő legyezőkre.

  • Nem mondod? Megléptél?

  • Csak egy kis időre. Viszont ez a bestia mindig megtalál.

  • Megfogtad az isten lábát – csapott együtt érzően a Nara hátára.

  • De még hogy! Ha megmerném bántani – isten a tanúm, hogy eszembe se jutna, – nos, finoman szólva, Gaara jeges tekintete lenne az utolsó amit látnék a külvilágból.

  • Megfenyegetett?

  • Ő nem, csak Kankuro.

  • Kankuro? Ez komoly?

  • Ja. Kellemetlen, mi? Közölte, hogy ha csak egyszer is megmerem bántani a nővérét, Gaaraval kitapossák a belemet. Így hát, mielőtt elszólnám magam, mindig lelépek. – vont vállat közömbösen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

  • Napi hányszor?

  • Úgy tízszer, tizenötször... – próbálta megsaccolni Shikamaru elgondolkodva.

  • Nem vagy százas.

  • Vagy épp az vagyok. Jobb megelőzni a bajt, minthogy bele kerüljek.

  • Van benne valami – bólogatott egyetértően Naruto.

  • Na megyek, lassan kifog akadni, ha nem kerülök elő.

  • Csak ügyesen! – kiáltott a távolodó férfi után vigyorogva Naruto.

Ő is jobbnak látta, ha most már haza tolja a biciklit. Égre emelt tekintettel fontolgatta a kérdést, hogy ő is meglépjen-e, de ez nem az ő stílusa volt, ez Shikamaru védjegye volt. Ő inkább szembe állt a problémával és megpróbálta megoldani, vagy ebben az esetben átvészelni.

Nem volt kedve még egyszer végig menni azokon az utcákon, amelyeken már járt. Tudta jól, hogy csak rá várnak a kint pletykálkodó öregasszonyok. Kézjeleket formált, majd egy pillanat alatt eltűnt.

A házuk előtt állva matatott a kulcsokkal, amikor magától kitárult az ajtó. Tágra nyílt tekintettel bámult a tárva nyitva álló ajtót.

Aztán hirtelen elejtette a kulcsokat és berontott a házba. A legrosszabb futott át az agyán, ami megtörténhetett: Sakura itt hagyta.

  • Sakura! Itthon vagy? – rontott be a az összes szobába, de választ nem kapott.

A szobájuk ajtaja előtt állva, remegő kezekkel markolta meg a kilincset. Remegett az egész teste, rettegett attól, ami bent várhatott rá. Mindent, szó szerint mindent elviselt volna, csak az üres szoba látványát nem. Nagyot nyelve erőt vett magán és lenyomta a kilincset.

Vonakodva belépett a félhomályba, a szíve kihagyott egy ütemet amikor tudatosult benne az, amit látott.

Sakura sápadtan, magába roskadva ült az ágyban, s remegő kezében tartott valamit, amiről nem tudta le venni a tekintetét. Naruto beszívta, majd kifújta a levegőt, és csak aztán lépett a nőhöz, miután legyűrte a gyomrában keletkezett görcsöket.

  • Jól vagy?

Sakura nem válaszolt, csak bámulta a kis tárgyat a kezében. Aggódva bámulta a szeretett nő arcát, ami reggel még bájos és élettel telt volt, de most csak egy sápadt, hófehér merev maszk. Egy maszk, ami bármelyik pillanatban képes lett volna szilánkokra törni és megsemmisülni.

  • Mi történt Sakura – pillantott aggódva, bármiféle életjelet keresve a nő mozdulataiban, de az meg sem moccant.

Attól tartott, hogy Sasuke tért vissza, de amint felismerte Sakura kezében a kis kütyüt, az ő arcából is kifutott a vér. Sakura ujja eltakarta a kijelzőt, még sem merte kivenni a kezéből. Anélkül is sejtette, hogy mi állt rajta, az arca mindent elárult.

  • A kórházban rosszul lettem – suttogta elhalt hangon. – Az egyik ápoló beakart fektetni az egyik kórterembe, hogy megvizsgáljon, de nem hagytam.

Feszülten hallgatta a beszámolóját. Sakura egy pillanatra megakadt, és csak tátogni tudott, egyszerűen nem találta a megfelelő szavakat. 12.jpg

  • Miért?

  • Mert... mert én... – dadogta és peregni kezdtek a könnyei.

Megesett a szíve a Harunon, kivette a kezéből a terhességi tesztet, és anélkül, hogy megnézte volna, az ágy mellett álló asztalra hajította. Sakura felhúzta a mellkasához a térdeit védekezően. Csak peregtek a könnyei, megállás nélkül, de szólni nem tudott. Naruto átkarolta a nő vállát az egyik kezével, a másik kezével pedig a lábait.

  • Mert te tudtad, igaz? – kérdezett rá halkan.

Sakura vontatottan bólintott, miközben görcsösen markolta pólóját hasfalán.

  • Mióta?

Még keservesebb sírásban tőrt ki, mint az előtt. Naruto biztatóan megszorította a vállát, jelezve, hogy nem neheztel rá, és hogy mellette áll.

  • Tudom, hogy nem akarod...

  • Ne mond ezt! – kiáltott rá félbe szakítva. – Ne mond ezt... kérlek. – ismételte meg halkabban.

  • Akkor mit szeretnél, Sakura!? – pillantott kétségbe esetten a nőre. Teljesen összezavarodott. Most már abban sem volt biztos, hogy amit eddig hitt, az úgy volt-e. Viszont egy dologban rendíthetetlen maradt. – Figyelj, bárhogy is dönts, támogatlak. Ha megakarod tartani, én itt leszek melletted és segítek mindenben. Ha viszont... – akadt el a mondatban, majd nyelt egyet. Nehezére eset kimondani a másik alternatívát, de tudatni akarta Sakurával, hogy mindenféle kép mellette áll. – Ha viszont úgy döntenél, hogy...

Képtelen volt kimondani. Egyszerűen nem tudta volna elviselni a gondolatát, hogy elvetetik a közös magzatjukat. Bármit feláldozott volna, csak hogy megtarthassák. De ez a döntés most nem rajta állt, a döntés Sakura vállait terhelték. Még is, úgy érezte ha még is az utóbbi mellett döntene Sakura, nem tudna többet a szemébe nézni.

  • Mit tegyünk, Naruto? – pillantott könnyáztatta szemekkel a gondterhelt férfira.

  • Nem tudom. De bármilyen megoldást is találjunk közösen fogunk szembe állni vele. Nem hagylak magadra.

  • Nem értem. Hogy történhetett?

  • Bárhogy is történt, ez a baba – tette a kezét a nő hasára és összeszorította a szemeit –, ez a pici baba ami most benned fejlődik, a miénk. – mosolygott biztatóan Sakurára. – A mi felelősségünk.

Sakura halványan elmosolyodott, majd kezét a férfi kezébe csúsztatta.

  • Ha úgy gondolod, hogy képesek vagyunk felnevelni egy gyereket, azt hiszem... Azt érzem, hogy meg kell tartanunk – válaszolta bizonytalanul.

  • Biztos vagy benne? – hüledezett Naruto.

  • Ahogy te is mondtad – szorította meg a férfi kezét. – Ez a baba a miénk – nevetett fel, de a szemeiből még mindig hullottak a könnyek. De már nem a kétségbe esés könnyeit hullatta, hanem a boldogságét. Egy olyan döntést hozott meg, amit sosem hitt volna.

  • Sakura! – ölelte szorosan magához. Most már nem kételkedett benne, tudta, hogy a nő is ugyan úgy akarja, mint ő. – Szeretlek.

  • Én is szeretlek, Naruto – kapaszkodott olyan erővel a férfi nyakába, mintha most találkoznának utoljára.

  • Felneveljük, és büszkévé fog tenni minket, meglásd – érintette össze a homlokukat mosolyogva.

  • A mi kisbabánk – tette a hasára a kezét újfent.

Még mindig nem tudták felfogni, hogy mire is vállalkoztak. De mindketten úgy érezték, hogy ami ezek után jön, csak még jobban összekötheti és megerősítheti őket. Naruto egyszerűen felakart robbanni a boldogságtól. Nem akarta el hinni, hogy gyereke lesz. Neki, aki pár órája még biztos volt abban, hogy utód nélkül fog átvándorolni az örök vadászmezőkre.

  • Sakura, köszönöm.

Hálásan bújt oda a nőhöz és hajtotta fejét a hasára. Sakura mosolyogva simogatta a szőke tincseket.

Sosem hitte volna, hogy ő gyerek szülésre adja a fejét, sosem akart gyereket. De most, hogy már ott volt benne a pici, egyszerűen nem tudott volna megválni tőle. Ugyan úgy az élete részének érezte, mint már Narutót. Nem tudott volna megválni a férfitól, és most már az ő közös kincsüktől sem.

Már egy ideje sejtette, hogy terhes, de még önmagának is tagadta. Aztán a reggeli és a délutáni rosszullét mindent alátámasztott, amit eddig mélyen elnyomott magában.

Amint a nővér hátat fordított neki kiszökött a kórházból, beviharzott egy patikába és vett egy tesztet. Amint hazaért berontott a fürdőbe, elvégezte a tesztet, majd az ágyában kuporogva várt az eredményre.

Abban a pillanatban, amikor a teszt jelzett, Naruto kiáltására lett figyelmes, de nem bírt válaszolni a férfi hívószavára. Az eredmény teljesen összezavarta és lesokkolta. Rettegett az igazságtól, amit már napok óta tudott. Félt bevallani magának, és még jobban félt Narutonak elmondani. Tudta jól, hogy a férfinak nem lett volna ellenére egy baba, de az életüket teljesen felforgatta volna, és amilyen makacs volt, totálisan kiállt az álláspontja mellett, miszerint nem akar gyereket.

De most, hogy már ott volt, és a baba apja ott feküdt mellette, mindent megváltoztatott. Minden érvét eltüntette, és minden véleményét átformálta a gyerekvállalásról. Ugyan úgy akarta a gyereket, ahogyan Naruto is.

Teljesen biztos volt benne, hogy Naruto végig mellette fog maradni, hisz megígérte neki. A születendő gyermekükre áldásként tudott most már csak gondolni. De egy valami nem hagyta nyugodni.

  • Naruto.

  • Hm?

  • Miből fogjuk felnevelni a picit?

  • Amiatt ne fájjon a fejed – dörmögte félálomban Naruto.

Ez a sok stressz teljesen kimerítette. Az elmúlt időben túl sok sokkoló hírt kellett feldolgoznia.

  • De...

  • Nyugi, majd én megoldom.

  • Még is hogy?

  • Voltam Tsunadénál.

  • És? Kaptál egy új küldetést?

  • Nem.

  • Akkor mit akart?

  • Új munkát kaptam – fúrta az ölébe a fejét.

  • Munkát? Mi lesz a ninja életeddel?

  • Jövő héttől hivatalosan is szüneteltetni fogom.

  • Ne kertelj már, mondd el miről van szó!

Naruto ásított egy nagyot, fel nézett a smaragd szemekbe, majd visszafeküdt a nő hasára átkarolva a derekát.

  • Én leszek a következő Hokage – közölte mellékesen.

Sakura döbbenten, tágra nyílt szemekkel megdermedt, majd egy velőtrázót sikított. Naruto rémülten pattant fel. Fogalma sem volt, hogy mi történhetett, ám amikor Sakura visítozva a nyakába vetette magát, kezdett tisztulni a kép a fejében.

  • Úristen! Úristen! Úristen! Megkaptad a címet?! Megkaptad a címet!

  • Igen – nevetett fel megkönnyebbülten, látva, hogy mennyire feldobta a hír Sakurát.

  • El se hiszem! Olyan büszke vagyok rá – nézett a csillogó kék szemekbe boldogságtól ragyogva.

  • Ahogy én is rád – karolta át a nőt az ágyba húzva.

Pár óra múlva egymást karolva aludtak el, miközben a közös életüket tervezgették.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.