Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mit keresel?

2012.01.29
- Szenvedsz.
- Nem tudom mirõl beszélsz.
- Még most is játszod a macsót. - csóválta meg a fejét, s mellé lépett. - Hiányzik, igaz?
- Nem igazán. Semmi közöm nem volt hozzá. - fordított hátat a sírnak.
- Legalább most ne mondj ilyeneket! - rivalt rá.
- Miért? Talán meg ütsz? - fordult felé érdektelenséggel.
- Ha az kell, akkor igen.
- Menj haza, egyáltalán mit keresel itt?
- Ugyan azt, amit te.
- Az lehetetlen. - suttogta.
- Mert?
- Mert amit én keresek, azt te már megkaptad.
- Ha hiányzott neked, miért nem kerested meg?
- Õ nem jelent nekem semmit. Mi okom lett volna rá?
- Te szemét. - szorultak ökõlbe a kezei, s egy óriásit behúzott a férfinak. - Te aljas, mocskos féreg! Hogy mersz így beszélni a sírjánál?! Legalább tisztelnéd meg annyival, hogy nem mondod ki!
- Jobb így? - állt fel a földrõl. - Most már elégedet vagy?
- És te? Mindent amit tett, érted tette! A francba is! - gördült ki pár könny csepp a szemébõl. - A testvéreként szeretett.
- Na és?

- Te...! - szorultak újra ökölne a kezei, am egy másik kéz csimpaszkodott a karjába, s dühe el párolgott.
- Anya! Mi a baj? - nézett fel rá a kis fiú aggódó tekintettel.
- Semmi, kicsim. - törölte meg a szemeit, s a férfira emelte a tekintetét. - Miért nem vagy képes elfogadni a történteket, és legalább egy kis meg bánást mutatni!?
- Azért, mert nem bántam meg semmit. - fordított neki hátat.
- Most hová mész?!
- Haza.
A nõ szemei kitágultak a döbbenettõl.
- Miért csinálod ezt?
- Nem tudom mirõl beszélsz.
- Tudod jól mirõl beszélek. Mit kerestél itt, ha nem a meg bánást?
- Már egyszer elmondtam, azt amit te megkaptál.
- Még is mit...? - bámult dõbbenten a férfi után, aki meg sem fordult, hogy válaszoljon, csak egy szót mondott, semmi tõbbet, majd eltũnt:
- A mosolyát.
Dermedten állt a sír mellett, s a férfi hũlt helyét bámulta, miközben szemeibõl patak ként folytak a könnyek.
- Anya! Anya! Nézd mit találtam! - rohant oda hozzá a kis fiú, s a tenyerében lévõ pillangót mosolyogva felmutatta anyjának.

A nõ csak mosolygott, majd léhajolt a kis fiúhoz, s szorosan magához ölelte.
- Ki volt ez a bácsi, anyu?
- Egy régi barátom. - fogta meg a fiú kezét s elindultak a temetõ kijárata felé.
- Ismerte apát?
- Igen, jó barátok voltak, mondhatni, testvérek.
- Hogy hívják?
- Sasuke Uchiha.
- Ó, értem. Érdekes neve van. - bambult el a kis szõke gyermek. - Nézd, még egy pillangó! - engedte el anyja kezét, s nevetve szaladt utánna.
- Naruto! Ne szaladj el olyan messzire! - rohant utánna a nõ boldogan, mert tudta, õ kapta a legnagyobb kincset a világon.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.