Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nino Amatőr Íróiverseny

2012.10.01

 Üdvözlök Mindenkit!

Ebben az évben is meg lett rendezve a Nino Amatőr Írói verseny! Sok gyönyörű történet érkezett, de sajnos csak egy nyerhette meg.

A győztes történet:

Somogyi Tamarától 

Chrona és Ren szíve

Harc, harc és harc. Egy mágus élete nagyrészt ebből áll, főleg, ha egy olyan mágusról van szó, aki egyedül járja a világot és szó szerint keresi a balhét. Ilyen mágus volt Chrona, aki egy láncos sárkány mágus. Ez annyiból áll, hogy a testében lakik egy sárkány, Ren, akit megtud idézni és láncok segítségével tudja őt irányítani. Ez a fajta mágia öröklés útján száll anyáról lányra Chrona családjában. A szülei már nem élnek, de ő még sem érzi magát egyedül, mivel van egy otthona, ahova visszatérhet. Ez az otthon a Fairy Tail. Chrona inkább kalandvágyó épp ezért úgy keres magának munkát, hogy járja a világot és vonzza a balhékat egymás után.
Egy nap úgy esett, hogy visszatért Magnoliába, mert már rég látta a barátait, akik örömmel fogadták újra itthon, különösképpen Layla Dragonelia és Saya Heaven, akikkel elég szoros kapcsolatban áll. Tiszteletére egy hatalmas bulit csapott a céh, hűen a bajkeverő és szétszórt jelzőkhöz. Már annyira elfajult a buli, hogy lyukak keletkeztek az épület falain és a tetőn és néha lángolt valami, néha pedig fagyott. Chronának nem sok kedve volt a mulatozáshoz, így inkább új munka után nézett és gyorsan talált is magának egy kedvére valót. A lapon az állt, hogy egy láncos nő fosztogat egy várost Magnolia közelében és 80.000 ékkövet ajánlanak fel annak, aki legyőzi, mert hogy eddig még senkinek sem sikerült.
- Jó ötlet ez? – kérdezte Ren, aki feltud venni egy kis sárkány alakot, így bármikor Chrona testén kívül lehet, ahol sokkal jobban érzi magát.
- Nem lesz gond. Együtt mindenre képesek vagyunk. – mosolyogott rá Chrona. – Induljunk is! – indult meg az ajtó felé, csakhogy Layla és Saya az útját állták.
- Hova, hova? – érdeklődött Layla összehúzott szemekkel.
- Munka. – mutatta fel félve a lapot Chrona, amit Layla gyorsan átfutott a tekintetével, majd rábólintott a dologra.
- Csak nem hiszed, hogy az engedélyed kell hozzá? – kötött bele a lányba Ren. Azt tudni kell, hogy Layla és Ren nem jönnek ki valami jól egymással, mert mindig muszáj valamit beszólniuk a másiknak, aminek a vége mindig a kettejük verekedése.
- Fogd be, gyíkocska! – szólt rá Layla, mire Ren bedühödött, de Chronának hála nem tudott nekiugrani Laylának, mert megfogta a farkát és maga után húzta a lebegő barátját. Layla persze úgy köszönt el tőle, hogy kinyújtotta rá a nyelvét, amit Ren nem tűrt és kapálózni kezdett felé.
- Ha visszajövünk még megbánod! – kiabálta, majd hirtelen eltűnt, mert Chrona befordult a sarkon és elindultak legyőzni ezt a láncos nőt, akinek a neve Ria. Azt mondják róla, hogy ő a legerősebb sötét lánc mágus és eddig még senki nem tudta legyőzni a tekergő láncait. Chrona ettől nem ijedt meg, mert már küzdött elég erős ellenfelekkel, akiket könnyedén legyőzött, de csak azért, mert Ren vele volt. Egész esti gyaloglás után, reggelre végre megérkeztek a városba, ami nem úgy nézett ki, mintha fenyegetve lenne, de ez csak a látszat volt. A legtöbb bolt ajtaján és ablakain deszkák voltak és az emberek többsége a saját házába volt bezárkózva.
- Szerinted se stimmel valami? – nézett körül Chrona, majd hirtelen robbanásra lett figyelmes a szomszéd utcából. Gyorsan odarohant, hogy megnézze mi folyik ott és akkor meghallotta a láncok csörgését és akkor feltűnt a nő, akit keresett. Már csak a puszta kisugárzása sem tetszett Chronának, mert csak sötétséget és gyűlöletet árasztott magából.
- Mit nézel kislány? – pillantott rá Ria felvont szemöldökkel.
- Csak egy némbert. – mondta mosolyogva Chrona. – És ez a kislány azért jött, hogy legyőzzön téged, láncos Ria. – váltott komolyabb témára.
- Na ne nevettess! – kacagott fel Ria. – Hogy egy magadfajta legyőzzön engem? Ugyan kérlek. – nézte le Chronát a kis termete és fiatalsága miatt. Pedig Chrona sokkal bölcsebb és okosabb, mint valamennyi felnőtt a világon, mivel ő már megtapasztalta az élet sötét oldalát is azzal, hogy mindkét szülőjét elveszítette.
- Akkor be is bizonyítom neked. – tette a mellkasára a jobb kezét Chrona, majd megjelent a feje felett egy hatalmas mágikus kör, amiből Ren repült ki. Ria szája tátva maradt a csodálkozástól, mert még soha életében nem látott egyetlen egy sárkányt sem, csak mesekönyvekben és legendákban, amik persze nem igazak. – Megláncolt sárkány, Ren! – markolta meg a láncokat Chrona, amik Renhez voltak láncolva.
- Hm.. láncok. Nos, lássuk mit tudsz, kislány. – csettintett Ria, mire körülötte tekeredni kezdtek a láncok, amik inkább kígyókra hasonlítottak. A harc elkezdődött közöttük, de úgy nézett ki, mintha az erejük egyforma szintet ütne, ami egy idő után nem vezetne sehova a harcban, mivel így örökké küzdhetnének, amíg az egyik össze nem esik a fáradtságtól. Chrona irányította Rent, de közben figyelte Ria láncait, mivel furcsa érzése támadt és közben susogó hangot is hallott, de ez a hang a fejéből szólt. Ez a mély gondolkodás Chrona kárára vált, ugyanis nem vette észre, hogy közben Ria láncai köré tekerednek, majd megbénítják őt.
- Chrona! – aggódott Ren, mert így szinte nem is tud mozogni, más szóval csak úgy áll a földön, mint egy szobor.
- Ne aggódj. Hamarosan nem fog érezni már semmit és akkor te az enyém leszel, sárkány! – nevetett fel Ria, mintha már meg is nyerte volna a harcot Chrona ellen, aki még lélegzett és nagyon is küzdött a láncok ellen.
~ Biztos, hogy Ren nem lesz a tiéd! Ő az enyém, és senki másé!~ - próbálta szét feszíteni a láncokat Chrona, amik egyre jobban szorították őt.
- Chrona.. – nyögött Ren, miközben próbálta magát rávenni arra, hogy megmozduljon, de mind hiába. A társa nélkül egyetlen mozdulatot sem tehet.
~Nem, nem engedem, hogy elvedd tőlem!~ - szorította össze a szemeit Chrona, majd minden erejével azon volt, hogy kiszabadulhasson a láncok fogságából, ami Ria meglepetésére sikerült neki.
- Ez meg hogy? – csodálkozott ellenfele, aki szinte már biztos volt a győzelmében és Chrona halálában, de nem kellett volna elhamarkodottnak lennie.
- Ne becsülj le másokat, mielőtt még nem győződtél meg az igazi erejükről. – egyenesedett ki Chrona, kezében a szétmorzsolt láncokkal, amiket a puszta kezeivel szakított szét.
~ Szóval tényleg erősebb lett. Nem hittem a mágia fejlődésében, de most már látom. Chrona egyszer egy erős lánc és láncos sárkány mágus lesz, de az még odébb van.~ - gondolta Ren, miközben Chronát nézte, aki maga is elképedt a saját erejétől. De amíg csodálkozott nem vette észre, hogy Ria a háta mögé került és megragadta a haját.
- Milyen szép hajad van. – jegyezte meg Ria. – Talán inkább jobb mágussá kéne válnod, ahelyett, hogy a sárkányodra támaszkodsz. – súgta a fülébe, mire Chrona könnyezni kezdett. Tudja, hogy erősebbé kéne válnia, de ő így is boldog, mivel a barátai elfogadták így és ennél nem is kell neki több az életben. Ekkor észrevette, hogy Ren egyik láncszeme meglazult és annak az oldala egy kicsit élesebb a kelleténél. Így erőt vett magán és avval a láncszemmel fogta magát és levágta a haját, mire Ria egy kicsit hátra esett. Chrona hajszálait felkapta a szél és messze repítette azokat, jelképezve számára, hogy a múlt nincs többé. Már nem lehet megváltoztatni a múltat, de az idő, hogy megváltoztassa a jelent, most itt van. - Erős vagy. Na és? Én még erősebb vagyok! – támadt rá Ria megint csak. A láncai úgy tekeredtek a levegőben, mint több mérges kígyó, ami épp az áldozatát akarja elkapni. Miközben a láncok Chrona felé tartottak, valami furcsa érzése támadt azokkal kapcsolatban. Olyan érzése volt, mintha hallaná a láncok hangját, amiket Ria irányít.
- Chrona! – kiáltott Ren, hogy figyeljen már oda a harcra. Szerencsére a lány gyorsan kapcsolt, így még időben el tudott ugrani a láncok elöl és visszavágni Rennel, aki csak úgy perzselte a levegőt a tüzével. Ria egyfolytában ugrált hátra felé, nehogy a lángok elkapják őt, amik nem akartak megszűnni egy hamar. Egyedül a hajában lévő pálcika gyúlt lángra, de azt csak kivette a hajából, ami a vállára omlott, és elhajította az égő fadarabot.
- Te is hallottad azokat a hangokat Ren? – fordult felé Chrona, akinek még mindig azok a hangok járnak a fejében.
- Milyen hangokat? – kérdezte Ren. – Én nem hallottam semmit. – mondta.
- Akkor biztos csak képzelődtem. – legyintett mosolyogva Chrona.
- Miért? Miért? – nézte a földet Ria, a kezeit pedig ökölbe szorította, és szemmel láthatóan sírt, mert könnyek potyogtak a földre, ami nyomtalanul beszívta őket. Chrona és Ren kérdőn nézték a síró lányt, akinek valószínűleg köd borítja a szemét és ezért nem látja a helyes utat, amin járnia kéne és most céltalanul járkál és bolyong, míg végül el nem nyeli őt a sötétség. – Biztos te lehetsz az oka annak, hogy Layla egy söpredék céhhez csatlakozott. Ezért most eltöröllek téged, utána pedig Laylát is. – mondta Ria, de a szeme azt tükrözte, hogy teljesen össze van zavarodva és jelenleg megbolondult. Chrona nem értette, hogy Ria miért emlegeti a barátnője nevét, de ez most a legkevésbé sem izgatta, mivel most az elsődleges célja az, hogy legyőzze őt és felszabadítsa a várost.
- Te nem vagy tiszta! – kiáltotta el magát Chrona, mert már nem írta türtőztetni magát. – Nem látod azt, ami a szemed előtt van és teljesen a sötétségben jársz. Ez engem hidegen hagy, de az már nem, hogy a céhemet, a barátaimat, a családomat szidod és hordod el mindennek, amit te gondolsz! Ezt már nem engedem el neked. – mondta Chrona, majd még erősebben megragadta Ren láncait, aki érezte, hogy Chrona most mérges és végre teljesen erejéből fog harcolni.
- Akkor gyere! – hívta őt Ria, aki körül a saját láncai tekeregtek. – De ha nem indulsz meg, majd én idehívlak! – rohant Chrona felé, aki várta őt. Attól kezdve, hogy megtörtént az első ütés, csapás, rúgás megkezdődött kettejük között a végső csata, aminek a kimenetele még igen bizonytalan. Annyi biztos, hogy Chrona elég sokszor hallotta azokat a bizonyos hangokat, amiket az elején. Ezek elgondolkodtatták őt, hogy vajon miért adnak ki a láncok olyan hangokat, mintha sírnának. Harc során idővel rájött, hogy az, aki használja őket teljesen zavart és erővel használja a láncokat, nem pedig szükségből. Ez a gondolkodás megint csak Chrona kárára vált, ugyanis arra figyelt fel, hogy Ren nem úgy mozog, ahogy ő.
- Mi ez? – döbbent le teljesen.
- Chrona, miért mozgok? – kérdezte Ren, aki szintén észrevette a furcsa jelenséget. – Ugye nem..? – pillantott Riára, akinek mozogtak a kezei és vele együtt a láncok, amik hozzá vezettek.
- Mégis mikor? – kérdezte Chrona idegesen.
- Láttam hogy mennyire gondolkodsz valamin, épp ezért megkíséreltem a tervemet végre hajtani. Úgy látom sikerül. – mosolygott gonoszan Ria.
- Add vissza Rent! – kiabált Chrona, aki Ren nélkül majdhogynem tehetetlen, de legfőképpen üres legbelül.
- Miért adnám vissza? A sárkányok már rég kihaltak és ő az egyetlen példány, ami fennmaradt. Dehogy adom vissza! – nevetett gúnyosan Ria. – És most megtapasztalod milyen érzés, ha egy barátod támad rád. – mozgatta a láncokat és vele együtt Rent is, aki tehetetlenül támadt Chronára, aki csak kerülgetni tudta a hatalmas sárkányt, aki próbált ellenkezni, de nem ment neki. Chrona egy szikla mögött talált menedéket, de csak szusszanásnyi időre, mivel Ria és Ren könnyen megtalálták, majd Ren elcsapta őt a kezével, így a lány több métert repült, mint ha csak egy labda lenne. Ebben a pillanatban Chrona tisztán hallotta a láncok suttogását. Kérik őt, hogy állítsa le Riát, aki nem tudja őket megfelelően használni és fel akarnak szabadulni az ő mágiája alól.
- Jó, megteszem. – állt fel Chrona az ütés után. A teste tele volt sérülésekkel a ruhája pedig már alig fedett valamit a testén.
- Még mindig talpon vagy? – vont fel a szemöldökét Ria. – Készülj, mert ez az utolsó pillanat, hogy a talpad a földet éri. – nyújtotta ki a kezeit Ria, de nem támadt, mert megakadt a szeme valamin. Chrona mosolygott, és ez a mosoly nem játék volt, hanem valódi, szívből jövő mosoly.
- Emlékszel, Ren? – nézett rá. – Hogy mit mondott apa még mielőtt meghalt volna? – kérdezte. Erre Ren csak pislantott egyet hosszan, jelezve, hogy emlékszik mindenre. – Akkor most megtudhatjuk, hogy igazat mondott-e, ha pedig nem, akkor örülök, hogy veled tölthettem az egész eddigi életemet. – mondta Chrona, majd a mellkasára tette mindkét kezét, ami fényleni kezdett és megjelent rajta egy mágikus kör, amiből előhúzott egy fekete láncot, aminek csak eleje volt, és a testében végződött.
- Mindegy mit tervezel, nem fog beválni! – támadt folyamatosan Ria, de ez nem akadályozta meg Chronát a tervében, ugyanis Riát a saját láncaival kötözte Ren hátához, ahonnan mozdulni sem tudott. – Eressz el! – kiabálta folyamatosan. A lány kapálózott, de meg se moccant, Chrona pedig merev tekintettel bámulta őt szemből, Ren hátáról.
- Megvetlek téged. – mondta Chrona szomorú tekintettel. – A láncaid sírnak, mert eléggé rosszul bánsz velük és egy idő után használhatatlanok lesznek. – nézett egyenesen Ria szemébe, aki elgondolkodott ezeken a mondandókon. Közben Chrona lemászott Ren szívéhez és a fekete láncot úgy irányította, hogy mind hármójukat keresztülszúrja.
- Szeretlek, Chrona. – mondta Ren, becsukott szemekkel.
- Szeretlek, Ren. – ölelte meg barátját Chrona, majd a lánc átszúrta őket. Ez a pillanat kívülről nézve meghatónak látszott, ugyanis Ren és Chrona mosollyal várták a sorsukat, Ria pedig beletörődve, hogy számára nincs már több hely-e világon. Amint átszúrta őket a lánc, egy vörös fényoszlop tört fel az égbe, majd amikor megszűnt a fény csak egy vörösen fénylő gömb volt a helyén, amiben két szív dobogott egyszerre. Ez a gömb, Chrona és Ren szívét rejti magában és ha eljön az ideje, majd mindketten visszatérnek az életbe és folytathatják az eddigi életüket, de egyenlőre ebben a gömbben kell élniük, ketten, együtt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.